Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

nünket növeljük. Ami a kulturális kapcsolatot illeti, itt még több jóakaratot találunk. Kétségtelen, hogy van a franciákban egy olyan törekvés, hogy a kapcsolatokat bővítsük, a könyvkiállítás sikere még csak buzdítja őket. A hírek szerint Párizsban is sikere van a magyar könyvkiállításnak és ezzel kapcsolatban természetesen felvetődik, hogy mi legyen ebben a helyzetben a mi politikánk, taktikánk. Az én véleményem az, hogy ha mi aktív külpolitikát akarunk folytatni, akkor nem szabad arra az álláspontra helyezkedni, hogy csak azt nézzük, hogy ami a franciáknak jó, az nekünk rossz és azért túlzott óvatossággal visszahúzódjunk. Mi bővíteni akarjuk a francia-magyar kapcsolatokat különböző téren. Logikátlan lenne tehát, ha azt mondanánk, éppen azért, mert ők bizonyos okoknál fogva szorgalmazzák a kapcsolatok bővítését, mi húzódjunk vissza. Ha mi visszahúzódunk, akkor a gyakorlatban az egyik legfontosabb terület esett ki, ahol lehetőség van a kapcsolatok bővítésére, akkor nem várhatjuk azt, hogy a franciákkal egyáltalán beszélhessünk arról, hogy mi a kapcsolatokat bővíteni akarjuk. Távol áll tőlem, hogy azt mondjam, hogy ugorjunk fejest abban a kérdésben, amit a franciák akarnak, hogy fogadjunk el mindent, amit javasolnak. Azonban megfelelő óvatossággal és rugalmassággal bíznunk kell a saját erőinkben és a programot úgy kell összeállítani, hogy ez ránk nézve is előnyös legyen. Meg kell tenni a szükséges intézkedéseket az ellenséges behatolás meggátlására, megakadályozására, ugyanakkor a mi erőinket mozgósítani kell odakint, hogy az esetleg megkötendő szerződést a magunk javára felhasználjuk. A magyar-francia kapcsolatok terén meg kell, hogy említsem, hogy különösen a hírközlő szerveknél tapasztalható egyes időszakokban 1956-os szellem, bár általánosságban a politikusoknál, a külügyminisztériumban, a Kereskedelmi Minisztériumban tapasztalunk enyhülést, elsősorban a magánbeszélgetések során. A nemzetgyűlés elnöke, amikor látogatást tettem nála, körülbelül három héttel ezelőtt, azt mondta nekem, hogy nézze, négyszemközt beszélünk, itt nem köt minket semmi, ami egy hivatalos beszélgetésnél köt, én megmondom magának, nekem személy szerint semmi kifogásom nincs, hogy a magyarokkal a kapcsolatunk olyan legyen, mint 1956 előtt volt, hogy olyan legyen, mint Lengyelországgal és a többi országokkal. De látni kell azt is, hogy bennem is és bizonyos körökben is van egy tartózkodás azért, mert hát nem tartjuk francia részről fair play-nek, sportszerűnek azt, ahogy Magyarországon az úgynevezett ellenforradalmárokkal elbántak, stb. Mikor felvetettem neki, hogy mi a véleménye például Ben Bellának az elrablásáról, a sportszerűség elveihez tartották-e magukat, ezen nevetett, és másról kezdtünk beszélni, de kétségtelen, hogy a négyszemközti beszélgetéseknél van egy bizonyos fokig őszinte vallomás, hogy már unják a magyarkérdést, de nyilvánosság előtt nem mernek ilyen hangot megütni, mert úgy gondolják, hogy a magyar kérdés még ma is úgy áll bizonyos tömegek emlékezetében, hogy itt másképpen, mint a magyar kormánnyal szemben

199