A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története második kötet (Budapest, 1911)

Pálffy Pozsonyból 1720 okt. 3-án

1 válaszolt Károlyinak, azt írván neki, hogy a császári assecuratio csak a főispánságra és a revolutio élőit birt összes jószágra vonatkozik, de nem azokra is, melyeket a belzavarok alatt obtineált, pedig épen Vásárhely is ilyen, és ajánlja, hogy Schlickkel barátságosan bonyolítsa le az ügyet. De azért Pálffy is szívén viselte Károlyi dolgát, mert 1720 nov. 7-én 2 Pozsonyból tudatja vele, hogy szemben volt Schlickkel, ki így nyilatkozott: «Ime Károlyi uram közelebb esik vásárhelyi jószágomhoz s jóllehet én nagy summában birom is, tegyen le nekem 30,000 rforintokat, jure, quo possideo, ő kegyelmének odaengedem.)) Pálffy a maga részéről ezt igenis elfogadhatónak vélvén, javasolja Károlyi Sándornak: ccEz, a mint magam conjecturálhatom, nem megvetendő alkalmatossága kegyelmednek, kezére igen hasznos s még ismert jószágot szerezhetni, kihez ha kegyelmednek kedve volna s magáévá tenni kívánja, mint jóakarójának, fejezze meg kegyelmed cathegorice szándékát, megbizonyítom, hogy valamint ekkoráig, úgy ennek utánna is megismert szolgája leszek. Ezekhez pedig talán idővesztést is keveset tenne, ferrum quoad canderet, cudendum fore opinione mea, kirül várom is hamarább válaszát.))

3 Károlyi megfogadta Pálffy tanácsát. A vételre vonatkozólag következő érdekes leveleit ismerjük, a miket feleségéhez írt. 1722 jul. 5-én Pozsonyból tudatja vele: ((Schlickkel már, az császár vetvén közben magát, végeztem Csongrád—Vásárhely iránt, ő Felsége az örökével toldja, lesz öröme Pap György apámnak». 3 Lad. 36. No. 19.