Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

nekem az az igaz atyámfia, melyet kegyelmed énnekem sokszor mondott, ebből mutatódik meg, hogy kegyelmed énnekem azt értésemre adja, ki mondta? Ha tellyességgel nevét nem is, bár csak értelmét, mert bizony édes bátyám uram, nem hogy kegyelmed felől vagy asszonyom anyám felől szólottam volna, de én soha csak meg sem gondoltam, mert én az mely tüz engemet nem éget, soha azt nem pisz­kálom, hogy magamra gyújtsam; más az, hogy ha ki ugyan nem barátom volna is énnekem, de fejedelem nevét nem örömest egyelítem egyben is, másban is; én, áldott istennek szent neve, igen contentissimus vagyok édes bátyám uram az magam kicsiny állapotommal, és ha kegyelmed paran­csolna s tudnék miben, kegyelmednek bizony inkább szol­gálnék, hogy sem véteni igyekezném, mert én azon volnék meg, az kit egyet-mást mondottam kegyelmednek; de kegyel­med felől édes bátyám uram, bizony szintén megkezd az reménység csalni, ha gyakorta illyen ítéletei találkoznak kegyelmednek én felőlem; azért édes bátyám uram kérlek, ha istent szereted, mutasd meg, hogy igaz atyámfia vagy, és írd meg, ki mondotta ? hiszem ha megbizonyítja, az bará­tom nem kérdem, soha bizony egy szóval sem men­tem magamat, bár úgy büntessen kegyelmed, az mint érdem­lem. — Az mi pedig édes bátyám uram, kegyelmed nekem való izenetit Kereki állapotja felől illeti, azt édes bátyám uram megértettem minden részeiben; de édes bátyám uram, én ebben is megmutattam azt, hogy kegyelmednek nem vagyok ollyan gonosz akarója, mint az hitetlen emberek kegyelmednek felőliem mondották, mert én Kerekít soha kegyelmed bosszúságára meg nem vöttem, s inkább is akar­nék ma belőlle kimennem, hogy nem mint kegyelmed hoz­zám való atyafisága nélkül el lennem, hanem tudtam azt, kegyelmed, mikor urunk ő felsége elsőben nekem ígérte volt, akkor kegyelmed mivel kénált érette, csak hogy kegyelmed­nek visszabocsássam ; azután tudtam azt is, az asszo­nyunk lakodalmakor Ilíyésházy uramnak mit izent kegyelmed, most pedig látván az alkalmatosság mit hozzon magával, gondolván azt, hogy ha kegyelmed magáévá akarja tenni, tehát így kegyelmed könnyebben juthat hozzá, ha hol pedig kegyelmed el akarja adni is, tudom inkább nekem adja

Next

/
Oldalképek
Tartalom