Gróf Károlyi Mihály programbeszéde a Kápolnai kerület választóihoz

Az egyes ember is, mielőtt egy új vállalkozásba menne bele, először a meglevő ügyeinek hiányait fogja kipótolni és csak azután fog tulajdonképpen egy lépéssel előre menni. A 48-as pártnak is, míg a koaliczióban volt, első gondja az kellett hogy legyen természetszerűleg, hogy a 67-ben biztosított jogainknak szerezzen teljes érvényt és csak ennek keresztülvitele után és feltéve, hogy abszolút többségre jutott volna, térhetett volna át programmjának megvalósítására, de akkor is csak politikai tapintattal, mert a király és a nemzet közötti békét neki is épp úgy kellett volna szem előtt tartania, mint minden más hazafias pártnak. Ezzel a politikával idővel mégis belátná a k\>rona azt, hogy Magyarország, ha erős, gazdag és független lesz, legbiztosabb és legőszintébb szövetségese volna annak az Ausztriának, mely, hogy megküzdhessen a nemzetiségeivel, rá van utalva egy ilyen egységes és kompakt Magyarországra, mely nélkül biztos szét­bomlása felé megy. Ebből kifolyólag a katonai reformokat én is úgy és olyan mértékben akarom megvalósítani, ahogyan azt a Kossuth-párt kívánja és ahogy azt legutóbb Apponyi Albert gróf is kifejtette, vagyis elsősorban a 67-iki kiegyezésben biztosított jogainknak érvényre­jutásával. Ezekután legyen szabad áttérnem a közgazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom