Gróf Károlyi Mihály programbeszéde a Kápolnai kerület választóihoz
kérdésekre, nevezetesen pedig az agrárprogrammra és annak megindokolására. Itt első helyen áll az önálló vámterület kérdésének megoldása, ami nélkül iparilag nem fejlődhetünk s aminek folytán kénytelenek vagyunk az osztrák ipart, mely pedig tudvalevőleg drágább és rosszabb, mint más külföldi ipar, kényszerűségből vásárolni. Az tagadhatatlan, hogy megrázkódtatás nélkül a közös vámterületről a külön vámterületre áttérni nem lehet, — az is bizonyos, hogy éppen a mi mezőgazdaságunk fogja egy darabig legjobban megérezni, — de ezeket a visszahatásokat enyhíteni lehet és kell is olyanképpen, amint azt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület az 1905. évben részletesen kifejtette. Azért azt hiszem, hogy itt is a fokozatos elvet kellene megtartani és előbb a közbenső fogyasztási vámokat létesíteni s csak azután áttérni a teljes különválásra. De bárha áldozatot is jelent ez a mezőgazdaságra nézve, ez csak átmeneti lévén, az önálló vámterületnek megvalósítását mégis szükségesnek tartom, ha attól a káros, hogy úgy fejezzem ki, koloniális viszonytól meg akarunk szabadulni, amelyben Ausztriával szemben vagyunk. Az önálló bankkal is úgy vagyunk, hogy arra nemcsak jogunk, de szükségünk is van, ha az önálló vámterületet meg akarjuk alkotni, — mégis komolyan ennek felállítását már 191 l-re, hét hónapon belül, keresztülvinni nem lehet.