M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM
tak, a munkásoknak morzsákat is alig juttattak ... A nagygyűlés elhatározza, hogy a kiosztott föld minket illet, nekünk kell, és azt a földigénylő bizottság fellebbezze meg a megyei földbirtokrendező tanácson keresztül az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz, teljes megokolással minél előbb, a legrövidebb úton belül, hogy időt ne veszítsünk, sem pedig földet. De egyben elhatározza a nagygyűlés, hogyha mégis lenne volt érdemtelen, aki visszakapná a földjét, akkor munkálja meg önmaga. Ne számítson arra, hogy azt neki valaki bemunkálja vagy learatja." 75 Az endrődiek alábbi levelében, a praktikusan hangzó indokok mögött is ott van a falu súlyos öröksége, melyet nekik kell jóra fordítani. S az olvasó nem tudja elvitatni tőlük, hogy jól kezdtek hozzá. „A fent nevezett birtokok tulajdonosai annak idején, tudomásunk szerint, elmenekültek voltak - hangzik a felterjesztésük -, birtokukon vagy községünk területén nem tartózkodtak sem ők, sem egyetlen családtagjuk sem, személyes nyomozás utánuk az akkori viszonyok között lehetetlen volt, írásbeli megkeresésünkre, a vélt illetőségi helyekről csak hosszú hetek múltán vagy egyáltalán nem kaptunk választ, közben nekünk rövid tíz nap alatt végre kellett hajtani a negyven kilométeren szétszórt birtoktestek fölmérését és szétosztását, mérlegelésre, megfontolásra nem volt idő és mód, közben meg kellett küzdeni a 956 földigénylő sokszor ellentétes és túlzó kívánságával, követelésével is. Erősen hangsúlyozzuk még, hogy működésünk első napjaiban a 600-as rendelet ismeretlen volt, amikor pedig megjelent a 600/1945. Me. rendelet, akkor már nem volt mód munkánknak a rendelet alapján való bővebb megbeszélésére, minden második napon kaptunk sürgetést felülről a földosztás és birtoklevél-kiadás mielőbbi végrehajtására. Ezért is, meg a földigénylők számához mérten kevés kiosztható föld miatt is bizottságunk a megyei tanács ismételt kifogásaink megvitatása után is ragaszkodik az igénybe vett és kiosztott földekhez, leszögezzük még azt, hogy senki olyantól nem vettünk földet, aki azt maga megmunkálja, viszont olyanoknak adtunk, akik maguk munkálják földjüket. EndrŐd, 1945. július ll." 76 A kabaiak levele megint más, mindenekelőtt a föld szeretete csendül ki belőle, de olyan fokon, hogy ha a községháza kertjét akarták volna felosztani, talán még azt is megszavazzuk nekik, nemhogy azokét, akiknek sohasem volt „élethivatása a földművelés". „Tisztelettel bejelentjük - írják minden kertelés nélkül -, hogy a kabai összes földosztás nem ér 20 pengőt, nem, kat. holdanként. Mert a repülőbizottság által jóváhagyott 1686 kat. holdból 118 kat. hold lett jóváhagyva. Ebből a vármegyei tanács április 20-tól különböző időszakban 625 kat. holdat mentesített, és még ki tudná megmondani, mennyi lesz mentesítve, míg rendezettnek lehet 76 ÁL Szolnok. Földhivatali iratok. Túrkeve kfb. 76 OL Földhivatali iratok. Alapszám: 603/1945.