M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM
próbálkozásokat így utasította vissza. „Nemzetpolitikai érdekből sokkal kívánatosabb az, hogy a dunántúli nagy latifundiumokra és megüresedett sváb községekbe nagyobb népi tömegek települjenek, mintsem az, hogy azok ilyen 100 kat. holdas birtokosok kártalanítására használtassanak fel." 52 A szegényparasztok húzódozása az áttelepüléstől érthető, ha meggondoljuk, hogy többségükben olyan emberekről van szó, akik addig tartósan nemigen hagyták el még szülőfalujuk határát sem. Azt is jól tudták, hogy újgazdává lenni a megszokott helyen sem lesz könnyű feladat, s azért vonakodtak a kezdet amúgyis sok nehézségét az új hely, a szokatlan körülmények, viszonyok közti újrakezdés nehézségeivel tetézni. Hogy mennyire a távolság, az idegen környezettől való félelem tartotta vissza a szegényparasztokat kezdetben az áttelepülés vállalásától, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azokban a megyékben - Somogy, Tolna, Veszprém -, ahol a megye határain belül vagy a szomszédos megyébe való településsel meg lehetett oldani a földhiányt, gyorsan ment a jelentkezés. Győr megyében például mindössze három községből adtak olyan jelentést, hogy az osztásból kimaradottak - számuk elenyésző - nem hajlandók áttelepülésre jelentkezni. A nagy többség azonban itt vállalta az áttelepülést, azzal a tudattal, hogy a megye határain belül, illetve a szomszédos Veszprém megyében jut földhöz. 53 Május végére már kész listája volt az áttelepülni szándékozókról a Győr megyei Földbirtokrendező Tanácsnak. Az a 30-40 vagy akár 60-70 km - semmiképpen nem több - nem is jelentett valóban távolságot, nem jelentett más szokást, más tájszólást, más tájat számukra, mint jelentett az például a békésieknek, ha nekik kellett akár Baranya, akár Fejér, akár Somogy megyébe átköltözni. Telepítési célokra, eredetét tekintve, kétféle földterület szolgált: egyrészt a nagybirtokosok földjei, másrészt a kitelepített svábok birtokai. A volt nagybirtokok földjén, telepítési tevékenység eredményeképpen, 1948 márciusáig 19 önálló telepes község és 15 csoportos telep, illetve tanyabokor létesült. A felhasznált földterület több mint 100 000 kat. hold volt, a rajta földhöz juttatott telepes családok száma 9S49. 54 A nagybirtokok földjéből telepítési célokra felhasznált területnek több mint háromszorosát adta telepítési célokra a kitelepített. svábok földje. A svábok kezében több mint 600 000 kat. hold termőterület volt. Ebből 510 000 hold szántó, 10 000 hold gyümölcsös és 36 000 hold szőlő. E földterület az ország legjobb termőföldjéhez tartozott. 55 , Ebből a területből a földreform végrehajtása során - elkobzással, illetve megváltással - 350 000 kat. holdat vettek igénybe. E sváb ingatlanokon telephelyhez jutott - 1948 márciusáig - 35 157 telepes család. 56 62 OL Földhivatali iratok. Alapszám: 676/1945. 83 ÁL Győr. Földhivatali iratok. Győr. 150/1945. 54 PI Arch. K/S. 55 Szabad Föld, 1945. augusztus 29. 58 Pl Arch. K/8.