M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM

félelmét nehezítette a jelen terhe is. A háborúnak még nem volt vége; a fasiszta német katonák, az urak visszajőve telének réme, a kegyetlen megtorlás félelme kísértett az 1919-et követő ellenforradalmi terrort végigélt nincstelenek tudatában. Ezért „lestek" csak sokan, hogy mit tesz a bátrabb szomszéd, és bármilyen gyötrődve irigyelték is juttatott földjéért, még jó néhány álmatlan éjszakát áttöprengtek, míg maguk is le tudták dobni az évszázados megfélemlítettség jármát, és oda mertek állni a bizottság elé, hogy bediktálják földigényüket. Aztán megindult az áradat, s ekkor már csak egyetlen probléma volt: legyen elég föld a jogos igények kielégítésére. Az igényjogosultság eldöntése a nagyarányú jelentkezés miatt nem volt kis feladat. A földigénylő bizottságok a felosztási tervezetet minden községben kifüggesztették nyolc napi közszemlére. Ez alatt az idő alatt fel lehetett szólalni a döntések ellen. A földreform gyakorlati végrehajtására a kormány a Pusztaszeren március 25-én megrendezett ünnepélyes földosztással adta meg a jelt. A hely megválasztása nem volt véletlen. Ezer év után új honfoglalásra indult a föld népe, hogy birtokába vegye a földet, amely az övé volt, amelyet hazájának vallott, amelyhez két keze munkájával örök jussot szerzett. A nemzeti bizottság elnöke az ünnepi gyűlésen ezt a gondolatot így foglalta szavakba: „Kezdjük meg a földosztást. Verjük le a cövekeket, melynek mindegyike egy-egy koporsószeg a nagybirtok ravatalán, de ugyanakkor a magyar föld robotosai számára új világ, új élet beköszöntését jelzi, amely a szabad és független demokratikus Magyarországban ölt testet."

4 A pusztaszeri jeladás után mozgalmassá vált valamennyi község határa. A földek „várományosai", a kopott gúnyájú, de szívükben új reményeket hordozó szegényparasztok négy-négy cövekkel a hónuk alatt kisereglettek a természet rendje szerint is megújuló mezőkre, és várták a sorshúzást. A sorshúzást, mely most nem arról döntött, mint egykoron, a földközösség idején, hogy a földesurasás: földjéből ki melyik részt kapja megmunkálásra, hanem arról, hogy a megszüntetett földesúri földből melyik tag kinek a tulajdonába jusson. Az első táblák jelölése, az első karók leverése soha el nem felejthető pillanat volt. Sok helyütt a szónokláshoz nem szokott szegényparasztok meghatóan kifejező szavakkal adtak hangot érzéseiknek. A Szabolcsveresmarti Földigénylő Bizottság elnökéből így tört fel a szó: „Legyen emlékezetes mindenki előtt, hogy én, Gsire Bertalan tettem rá az ölest erre a birtokra, mégpedig azért, hogy kiosszuk a szegényemberek között. Ha valamikor arra kerülne a sor, hogy felelni kell ezért, felelek érte."

5 Dunántúl nehezebben indult a jelentkezés, a földosztás. Hogy ott így alakult, annak sok összetevője volt: a Tiszántúlétól lényegesen eltérő birtokmegoszlása, az ottani parasztság rétegződésének más arányai, a sváb kérdés csakúgy bele4 Délmagyarország, 1945. április 1. 5 Az ezeréves jussért. 63. old.