M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM

játszottak ebbe.; mint felszabadulásának későbbi időpontjai. Pedig, hogy a múlt itt - ahol a nincstelenek többsége uradalmi cseléd volt - talán jobban is kísértett, mint az alföldi megyékben, mutatja, hogy nemcsak a jelentkezés, de még a földigénylő bizottságok megalakulása sem ment simán. Számos községben ezért, az alispánok felszólítására a járási főszolgabírók adták ki az utasítást a földreform végrehajtásának megkezdésére, illetve kezdték azt maguk lebonyolítani. Különösen jellemző volt ez Tolna megyében. így történt ez például Bonyhádon is. Itt a főszolgabíró rendeletére létrejött földigénylő bizottság három hét alatt mindössze 41 jelentkezőt írt össze. Ennek az igen gyér jelentkezésnek az oka itt mindenekelőtt a svábok jelentős száma volt, akik csak fokozták a cselédsors, a háború okozta bizonytalanságot.

6 Ezt a kezdeti magatartásbeli különbséget az alföldi és a dunántúli szegényparasztság között nem akarjuk részletesen ábrázolni, mivelhogy nem a dunántúliak valamiféle elmarasztalása a célunk. Ez, a tények ellenére is, igazságtalan és történetietlen lenne. Ezért ezt a különbséget csupán érzékeltetni akarjuk annak az ismételt leszögezésével, hogy ennek eredője sokrétű és bonyolult, és a dunántúliak tartósabb tétovázása semmiképpen nem azt jelenti, hogy ők nem akarták a változást, az újat, a jobbat, önként kínálja magát e különbség felvillantására, idézése - az előbbi, tiszántúli Gsire Bertalan szavai után - egy dunántúli földosztó parasztnak. A Somogy megyei Ádánd község földigénylő bizottságának egyik tagja lényegében ugyanazokkal a gondolatokkal indította útjára a földreformot, mint előbb idézett tiszántúli sorstársa. Csakhogy míg emezt forradalmi pátosz, elszántság, amazt csupán a józan számvetés sugallta. ,,Félelem nélkül el lehet fogadni a nemzet ajándékát - biztatta az ádándi igénylőket -, azért semmi gáncs nem érhet senkit. Bármely kormány jönne, nem a földet becsületesen művelő munkásságot akasztják fel, hanem a fosztogatókat s rablókat."

7 A két idézet és az alkalmazott gyakorlat alapján a különbséget így lehet megfogalmazni, a dunántúliak elfogadták a földreformot, a tiszántúliak megverekedtek érte. A földek kimérése általában békességgel folyt le. A falusi nagygazdák ugyan elképedtek azon, hogy a mérést is maguk a parasztok és nem mérnökök végzik, és nem kevés gúnnyal és irigységgel hangoztatták, úgy sem lesz abból semmi, nem tudják azt „gatyás mérnökök" megcsinálni. A nincstelen parasztok azonban nem törődtek velük, az ilyenfajta megnyilatkozásokat úgy kezelték, mint azok okoskodását, akiknek nem tetszik a földreform, de ezt nem akarják bevallani, s ezért megjátsszák a „szakember", a „hozzáértő" aggodalmait. Egy nádudvari parasztember az ilyen okvetetlenkedőknek'így adta meg a választ: „Bízzák azt csak miránk, nagyobb szakemberek vagyunk mi őnáluk. Sokat mértük eddig a másét, amikor kaszáltunk meg kapáltunk, majd csak ki tudjuk mérni a sajátunkat is."

8 Igaza volt. A gyakorlat megmutatta, hogy minden falu6 ÁL Szekszárd. »Tolna m. Földhivatali iratok. Bonyhád. 7 ÁL Kaposvár. Somogy m. Földhivatali iratok. Ádánd. Kfb jkv. 1945. április 23. 8 Néplap (Debrecen), 1945. március 27.