M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
rendező tanács helyszíni szemlével kapcsolatos érdemi határozatára szorult és szorul. A földbirtokoknak természetbeli felosztására nagy akadályul szolgál az a közismert tény, hogy Somogy vármegye területének nagy része csak késő tavasszal szabadult fel a hadműveletek alól, és a hadműveletek miatt a területek, illetve földbirtokok nagyon nagy része el volt aknásítva, úgyhogy a kiosztandó földbirtokokra csak elég nagy késéssel lehetett lépni. A földbirtokoknak természetbeli felosztására nagy akadályul szolgált az a közismert tény is, hogy Somogy vármegye területének nagy része a hadműveletek miatt teljesen ki lett ürítve, és a lakosság csak fokozatosan tért vissza falujába, és amíg az igényjogosultak úgyszólván teljes számban a falujukban nem lehettek, addig a községi földigénylő bizottságok meg sem alakulhattak, vagy ha meg is alakultak - nagy késéssel -, a földigénylők túlnyomó részének hazaérkezte előtt érdemi munkát nem végezhettek. A földbirtokreform gyors befejezésének az is akadálya volt, hogy Somogy vármegye Földbirtokrendező Tanácsa az alap-földbirtokrendeletet csak április elején kapta meg, az első végrehajtási rendeletet pedig április hó végén, illetve május hó elején kapta meg. Az első számú végrehajtási rendelet adott módot Somogy vármegye Földbirtokrendező Tanácsának arra, hogy több tárgyaló tanács alakulhasson, és mivel Somogy vármegye Földbirtokrendező Tanácsa az első végrehajtási rendeletet csak április hó végén kapta meg, ennek következtében Somogy vármegye Földbirtokrendező Tanácsának május haváig csak egy tárgyaló tanácsa volt, ami úgy igénybe volt véve, hogy nem volt képes a földigénylő bizottságoknak azonnali és oly gyors segítségére lenni, hogy azok azonnal helyesen kezdhessék meg működésüket. Somogy vármegye Földbirtokrendező Tanácsának május havától négy tárgyaló tanácsa van, s ezek a tanácsok emberfeletti munkát végeztek éjjelük és nappaluk feláldozásával avégett, hogy a földbirtokreformot minél gyorsabban és helyesen keresztülvigyék. A földbirtokreform jelenlegi gyors befejezésének két akadálya van. Éspedig az egyik akadály az, hogy a megyei földbirtokrendező tanácsnak nem áll rendelkezésére állandóan autó a tárgyaló tanácsok helyszínre való kimenetelére, a másik akadály pedig az, hogy voltak olyan községek, amelyekben a földbirtokreform a 600/1945. Me. rendelet alapján már befejeződött, és az 1945. július hó 7. napján megjelent III. végrehajtási rendelet értelmében a megváltást szenvedőnek a visszahagyott 100 kat. hold földbirtoka is igénype vehető a hivatkozott végrehajtási rendelet 8, §-a értelmében, de ezen III. végrehajtási rendeletet az egyes községek még nem kapták meg, mert eddig a megyei tanácsnak nem volt módjában a községeknek elküldeni, és ezen III. végrehajtási rendelet 8. §-a értelmében az egyes községek, ahol csak kevés föld jutott a juttatottaknak, olyannyira, hogy abból nem élhetnek meg, csak most fogja a pótigényét bejelenteni ezen földbirtokok kiigénylésére. A megyei földbirtokrendező tanács 1945. május hó végéig sehonnét sem tudott kapni autót, avégett, hogy a távolabbi községekbe kimenjen, és ott helyszíni szemlével kapcsolatosan oldja meg a szükséges kérdéseket a földbirtokreform végrehajtása tárgyában. A megyei földbirtokrendező tanács elnökének közbenjárására Kaposvár főispán ura pár alkalommal rendelkezésre bocsátotta az autóját,