M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

de mivel a megyei tanácsnak négy tárgyaló tanácsa van, és ezen tanácsoknak állandóan a helyszínen kellett volna tárgyalni avégett, hogy egyes községek között felosztandó földalapot a helyszínen oldja meg, és az egyes községek határában a felosztandó földbirtokot egyes igényjogosult csoportok - majori cselédek és a falubeli nincstelenek - között a legméltányosabban ossza meg, azonban közben az történt, hogy a főispán úr autója is állandóan üzemben volt más célra, és a megyei tanács ezen autóhoz sem jutott hozzá tovább, mint egy hétig. Megyei földbirtokrendező tanácsnak elnöke nagy utánjárásra, félnapos idővesztés mellett, sikerült egy kiszállás céljára megkapni a megyei rendőrség autóját, de mikor az autó megvolt, azután külön benzinért kellett szaladnia. A vármegyei rendőrség autója is állandóan üzemben van, úgyhogy semmi remény nincs arra, hogy ezt továbbra is, legalább egyes kiszállások céljára meg­kaphassa. A megyei földbirtokrendező tanács elnökének ezek után csak az maradhatott hátra, hogy a földművelésügyi miniszter úrhoz forduljon segít­ségért. A megyei földbirtokrendező tanács elnökének csak 1945. június hó 25. napján sikerült a földművelésügyi miniszter úrral megbeszélni az autóügyet, és a földművelésügyi miniszter úr szíves volt a megyei földbirtokrendező tanács segítségére lenni akként, hogy pártautó igénybevétele tárgyában rendelkezett. A megyei földbirtokrendező tanács azonban a pártautót sem tudta az adott helyzetben és időben igénybe venni. Jelenlegi helyzet tehát az, hogy amikor a földbirtokfelosztás helyszínelés nélkütnem foganatosítható, éppen akkor, amikor itt van a gabonaérés, a megyei földbirtokrendező tanácsnak autó ren­delkezésre tovább sem áll. A megyei földbirtokrendező tanács 20 km-es körzet­ben úgy akarta a helyzet nehézségeit áthidalni, hogy az érdekelt községek állítsanak elő fogatot, azonban az érdekelt községek vagy nem adnak fogatot, vagy kellő időben nem adnak fogatot, úgyhogy a megyei tanács működése a földosztás sürgős befejezése végett meg van bénítva. Ennek alapján a megyei földbirtokrendező tanács ez úton kéri az Országos Földbirtokrendező Tanácsot, hogy sürgősen hasson oda, hogy a megyei tanács részére autó álljon rendelke­zésre, mert a földbirtokreform befejezéséhez a helyszíni tárgyalások elkerülhe­tetlenek, és a vitás kérdések helyszínelés nélkül meg nem oldhatók, a föld­igénylők csoportjai nap nap után megjelennek a megyei tanácsnál, és hely­színi tárgyalást kérnek, mert a kérdéseket a földigénylő bizottságok nem tudják megoldani, s evégett az autó rendelkezésre bocsátása elkerülhetetlen, annál is inkább, mert jelenleg 30 km-nél távolabbi községek ügyéről van szó. A megyei földbirtokrendező tanács tehát jelenleg csak vonaton utazik oda, ahova lehet, a távolabbi községeket illetőleg, de ez is nagyon körülményes és hosszú ideig tart, úgyhogy hosszú idő alatt csak kevés munkát tud befejezni, illetve végle­gesen elintézni. A megyei földbirtokrendező tanácsnak a későn megjelent III. számú végre­hajtási rendelet 8. §-a értelmében a visszahagyott 100 kat. hold földbirtokok tekintetében olyan községekben, ahol a juttatottak részére nem jutott annyi földbirtok, hogy a megélhetésüket biztosítaná, ezen községekben a póteljárás folytán, amely már több községben folyamatban is van, újabb földbirtok­felosztási munkalat keletkezett, s ez az illető községben a végleges földbirtok­, felosztást jelenleg elodázza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom