M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

nincstelen kis emberek közt azonnal ki kell osztani. Erre a célra azonnal meg is alakult a községi 30 tagú földigénylő bizottság, és a munkálatokat meg is kezdte, amelyben segítségére a minisztériumból egy kiküldött is segédkezett. S így azok a földek, amelyeknek a tulajdonosa távol volt, azok is kiosztásra kerültek, mert a rendelet úgy kívánta, illetve hozta magával, hogy egy tal­palatnyi föld sem maradjon megmunkálatlanul. Ezt a földet mind olyan egyének kapták, akik teljesen vagyontalanok voltak, s így a nekik kiszabott föld megműveléséhez nagy lelkesedéssel hozzáfogtak, habár az igavonó jószág nagyban hiányzott. Elsősorban sor került a volt Ambrózy-birtokra, s utána pedig 100 holdon felül és alul is. így kiosztott földeknek későbben a volt tulajdonosai hazakerültek, és nem nyugodtak abba bele, hogy csak annyi földet kaptak, amennyit meg tudnak művelni. Kérvény formában azonnal a megyei földelosztó bizottsághoz fordul­tak, és kérték a volt tulajdonukat. Ezt a kérést a megyei bizottság meg is hall­gatta, és utasította az ibrányi községi földigénylő bizottságot, hogy az egész földterületet adja vissza. De a földigénylő bizottság ennek a rendeletnek nem tett eleget, mert akkor ismét csak oda esett volna vissza a szegény nincstelen nép, mint a múlt rendszerben, és a nép közt nagy felháborodást is keltett volna. Tekintettel arra, hogy községünkben már három hete dolgozik a mérnök azon a terven, hogy a kisembereknek kiosztott földet öröktulajdonba helyezze, azért kéri az Ibrányi Földigénylő Bizottság írásban és szóban is az Országos Földigénylő Tanács bizottságot, hogy a szóban és írásban említetteknek eleget tenni szíveskedjenek, mert csak így lehet lerombolt hazánkat új, demokratikus alapon felépíteni, ha minden szegény embernek saját földjén terem meg a kenyér, és minden embernek csak úgy van kedve a munkához, ha nem másén, hanem saját földjén gazdálkodik. Betekintés végett tisztelettel felterjesztjük a Szabolcs megyétől hozzánk intézett utasításait. 15 db melléklet. Berecz Sándor Egyoldalas, géppel írt tisztázat. - OL OF 1945-701. (7045.) Az OFT 1945. július 2-án a községi földigénylő bizottság kérelmét elutasította, mert a 600/1945. Me. sz. R. a 100 holdon aluli ingatlanok megváltását nem tette lehetővé. 25* 387

Next

/
Oldalképek
Tartalom