M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

részeket csak nehezen adták át, s az átadás után is számos módon nehezítették a juttatottak helyzetét. Nagyon gyakoriak emiatt a szegedi tanyavilágban a torzsal­kodások, a parasztság egyes rétegei közötti viszony igen feszültté vált. [Ugyanott, 1946. március 27-i.; Délmagyarország, 1946. augusztus 8., augusztus 27., szeptember 17.] Másik súlyos kérdésként megoldást kívánt a szegedi határban a kisbérleteken a bérlők által létesített szőlők és gyümölcsösök ügye. A földreform-rendelet értel­mében egy kat. hold szőlő vagy gyümölcsös öt kat. hold szántóval volt azonos értékű, így legfeljebb három kat. hold szőlőt vagy gyümölcsöst hagyhattak volna meg egy-egy bérlő tulajdonában. Az OFT döntése értelmében. Szegeden ilyen esetben a szőlőt és a gyümölcsöst úgy kellett számítani, mintha szántóföld volna. A határ igen eltérő talajviszonyai miatt a rendelet merev alkalmazása helytelen lett volna a juttatás felső határa tekintetében. [OL OF 1946-32109. (189 562.)]. További nehézségekkel járt az, hogy a szegedi határban több szomszéd község lakói is földet béreltek. Gyakori volt ennek fordítottja is. Emiatt igen sok határvita volt. [Ugyanott, 1945-640., 1945-2650.] A kisbérlőkkel kapcsolatos bonyolult kérdéseket a kisgazdapárti reakció a föld­reform lejáratására igyekezett felhasználni. [Szentesi ÁL Csongrád m. FT 1945— 4405. (3360.)] 69 Tamási, 1945. április 16 '• s A Magyar Kommunista Párt központi kiküldötteinek jelentése a tamási járásban végre­hajtott földosztásról Jelentés a tamási járásból a Magyar Kommunista Párt budapesti központjából kiküldött Beregszászi Sándor, Mazány József és Smitkó János elvtársak szer­vezési és földosztási bizottsági tagok kijelölési munkálatairól. A földosztó bizottságok a földigénylők összeírását, valamint a földosztást is már az ideérkezésünkkor legtöbb községben megkezdték. Tamási járás 16 községében a földigénylő bizottságok mindenhol megalakultak, a demokratikus pártokkal együttműködnek. 14 községben meg van alakulva a Magyar Kom­munista Párt, egyben megalakulóban, egyben, név szerint Pári községben, amelyben svábok laknak és nagy része volksbundista, ami szigorú felülvizsgá­latot kíván. Ott nagyon sok adatot tudnak a környező nyilasokról. Ezért kérjük sürgős és szigorú kivizsgálásukat. Tekintettel arra, hogy a földosztást és az azzal kapcsolatos munkálatokat olyan egyének végezték, akik nem előre kiszámított adatokkal dolgoztak, hogy mi lehet a legtöbb és a legkevesebb, így sok helyen és soknak még a minimum sem jutott. Ezért javasoljuk, hogy az összeírt igénylők számához a földbirtokok számarányának elosztásával, hogy melyik községben mi lehet a legmagasabb és legkisebb földelosztási arány. Történtek túlkapások is egyes földosztó bizott­ságok részéről, úgy a mi pártunk oda nem való vezetői részéről, mint más helyen a másik pártok vezetői részéről is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom