M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

Javasoljuk a járásbeli kastélyok igénybevételét szanatórium, valamint gyermeküdülőknek. Javasoljuk a sürgős intézkedést a járásban levő, sőt, talán, az országban hasonló sorsú halastavak igénybevételét, mert mindenhol a cső­cselék a vizet leengedte, és az ott levő halállományt elpusztította, most minden halastó, vagyis sok része üresen, víz és hal nélkül van. Mivel a húsellátásra nincs kilátás, hogy a fővárost és más városokat az állam vagy a vidék biztosítsa, legalább az ország területén levő halastavak részbeni hússzükségletet a sürgős üzembe helyezéssel enyhíteni lehetne. Javasoljuk a mostani földosztás befejeztével, hogy a községek birtokában levő igénylők számának, valamint felosztandó, vagyis felosztott birtokok felül­vizsgálását, hogy hol történt sérelem, és az őszi szántás előtt ezeket a sérelmeket kiigazítani, mert a járásban levő legtöbb község így kívánja. Ezeket a sérel­meket már nem volt módunkban korrigálni, mivel a felszántatlan és bevetetlen földek és a mezőgazdasági munkálatok amúgy is elkésett munkálatokat késlel­tette volna. A tamási járásban levő összes adatokat e hét utoljára a főszolgabírói hiva­talba a községek beszolgáltatják, és ígéretet kaptunk, hogy a Magyar Kommu­nista Pártnak is megküldik. Ezzel a mi küldetésünk véget ért. Mazány József s. k. Smitkó János s. k. Beregszászi Sándor s. k. budapesti központi Kommunista Párt kiküldöttei Egyoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. - Szekszárdi ÁL MFT 1945-398. 70 Gyula, 1945. április 17 A megyei földbirtokrendező tanács jelentésében beszámol az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak a földreform fogadtatásáról, állami mintagazdaságok létesítéséről, az elhagyott kastélyok állapotáról és a községi földigénylő bizottságok magatartásáról Országos elnök úr szóbeli utasítására jelentésünket alábbiakban tisztelettel beterjesztjük: 1. Vármegyénkben a jelenleg megállapítottan igényelhető földterület 130 850 kat. hold, az igénylők száma 25 854 fő, mai napig bezárólag az igény­lők között ki lett osztva 57 360 hold. 2. Altalánosságban a nagybirtokrendszer megszüntetését, röviden a föld­reformot a parasztság örömmel fogadta, a kiosztás tényét megnyugvással vette tudomásul, eltekintve egyes személyi vélt sérelmektől. Kisebb-nagyobb hibák természetesen előfordulnak és a jövőben is elő fognak fordulni, ezek azonban az általános szempontokat lényegében nem érintik. A kiosztással kapcsolatban a munkakedv feltűnően megnövekedett, 1 és az eddigi bizonyos tespedtséget 20* 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom