Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)
Az üzemi bizottságok és a munkásellenőrzés megvalósulása hazánkban 1944—1948 (Tanulmány)
felépülése felé még csak az első lépéseket tette meg. 1945 nyarán az ország termelő apparátusának 70%-a ugyan már használható állapotban volt, de az ipar és a bányászat kapacitása és a termelékenység még jelentékenyen elmaradt a legutolsó békeév színvonalától. Ugyanakkor a szükségletek megnövekedtek. A munkáspártok ós a szakszervezetek az eredmények további fokozása érdekében a munkásságot még nagyobb célok elérésére mozgósították. Újjáépítési verseny 1945. június 15-én jelent meg a Szakszervezeti Tanács „Országos Újjáépítési Verseny"-felhívása. A verseny e nappal kezdődött, és 1946. május elsejéig tartott. A felhívás az ország összes dolgozójához, a szervezett munkássághoz, a parasztsághoz,, az értelmiséghez szólt. Több, gyorsabb és eredményesebb termelésre buzdította őket, hogy az ország minél előbb felépüljön romjaiból, és a lakosság életnívója emelkedjék. 105 A versenyben kitűzött feladatok megvalósításáért folyó harcban a kommunisták jártak élen. A pártszervezetek megvizsgálták a területükön megoldásra váró feladatokat, kidolgozták a megvalósítás módozatait, és mozgósították a párttagokat a végrehajtás érdekében. Az MKP szakszervezeti osztálya, majd pedig az ekkor szervezett szakszervezeti bizottsága összehívta egy-egy szakszervezet kommunista funkcionáriusait, megvitatta velük a verseny tapasztalatait és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Sok helyen, a kommunisták kezdeményezésére, a két munkáspárt helyi szervezetei az újjáépítési verseny szervezésére közös bizottságot hoztak létre, ami egyben a munkásegységet is erősítette. A kommunisták és a szociáldemokraták lelkes, példamutató munkájának hatására a munkásság tömegesen csatlakozott az országos méretekben kibontakozó újjáépítési versenyhez. A két munkáspárttal együtt az üzemi bizottságok is részt vettek a mozgalom szervezésében és irányításában. A versenynek jelentős állomása volt a MAVAG és WM-gyár között létrejött szocialista versenyszerződés. 1945. július 10-én a MÁVAG budapesti üzemi bizottsága és dolgozói július 15-től december 31-ig tartó szocialista versenyre hívták ki a WM Acél- és Fémművek dolgozóit és üzemi bizottságát. A konkrét vállalások az újjáépítés legfontosabb területeinek termelési feladataira terjedtek ki: a mozdonygyártásra, az autógyártásra, a mem Szakszervezeti Közlöny, 1945. június 15.