Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II. ciklus I. füzet (Budapest, 1931)

3. Dr. Csánki Dezső államtitkár, az Orsz. Levéltár főigazgatója beköszöntő beszéde

minden ágára kiterjedő, kormányzati s a nigy nyilvánosság szemeláttára irodalmi úton is folytatott tevékenysége idejében természetesnek tartsuk az ö közvetlen irányítását és ellenőrzését. Ő Excellenciájának ily természetű jóindulatú támogatását, különösen pedig ránk, az Országos Magyar Gyüjteményegyetemhez tartozó, újabban meggyarapodott kutulrális intézetekre nézve oly rendkívüli értékű személyes kapcsolatának fenntartását legyen szabad a jövőie nézve is, hálásan viszonzott érzelmekkel kérnünk és remélnünk. Ez ünnepélyes alkalmat felhasználva azonban, arra vonatkozó tiszteletteljes kérésemet is előterjesztem, hogy ez intézmény fővezetői, mint életének legilletékesebb, de egyszersmind legfelelősebb tényezői és a tanácsok mélyen tisztelt tagjai, engem, mint az ügyek mostani vezetőjét, nehéz tisztemben, szakértelemükkel, tanácsukkal és jóindulatukkal szintén támogatni méltóztassanak. Ezt — szerény nézetem szerint — annál megokoltabban kérhetem, mert az intézmény életét a lefolyt nyolc évi ciklus alatt állandóan megfigyelve, gyakran és könnyű volt megállapítanom, hogy az intézmény adminisztrációjának ezután egységesebbé, szakszerűbbé és közvetlenebbé tétele nagyban hozzájárult a különféle természetű ügyeknek helyes és pontos elintézéséhez. Bár egyízben, éppen a kezdet kezdetén, volt már alkalmam ügyvezető-alelnöki minőségemben a szervezet közigazgatásának élén állani, nem titkolhatom el, hogy midőn ugyané szervezetnek a lefolyt nyolc év alatt kialakult — hogy úgy mondjam — iskolázottságát megállapítom és virágzó életében gyönyörködöm — a jövő igazgatása és irányítása tekintetében rám háramló felelősséget és kötelességet is mélyen érzem. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, első űgyvezető-alelnökségem ideje óta fejlődött és tagjaiban is megsokasodott intézmény élete csak úgy folyhatik tovább, ha ennek keretén belül a minden nap által felszínre hozott legkülönbözőbb természetű ügyek egyrészt az azonos önkormányzati szabályok, felfogás és vezetés alapján közigazgatásilag a kívánatos egységes nevezőre hozatnak, másrészről pedig, ha az egyes intézetek külön élete által megkövetelt igények is lehetőleg kielégíttetnek. Mert hiszen a központosán felfogott kormányzat nem tüntetheti el az egyes intézeteknél a fejlődés tekintetében felvetődő szükségleteket; sőt ezek kielégítését azok az egyes intézetek elsősorban épen az önkormányzatra törvényileg hivatott szervezet erejétől és tekintélyétől várják. S ez az ünnepi pillanat, midőn egy teljes ülés keretében az immár lefolyt első ciklusra a megnyugvás meggyőződésével visszatekintünk — különösen alkalmas, hogy e szükségletek tekintetében is, mintegy programmszerűleg kifejezést adjunk nézeteinknek és óhajtásainknak. A lelépő ügyvezető alelnök úr ugyan — aki a Gyüjteményegyetemünk hivatását a legutóbbi két év alatt annyira átérezte — egyet-mást, mostani beszámoló beszédében már a jövő tekintetében is kifejezésre juttatott. Sajnos, a helyzet úgy alakul, hogy e részben nekem, mint új ügyvezető alelnöknek is szerep jut s lelkiismeretem és a közügy szeretete szintén nyilatkozásra kötelez. Egységesek a panaszok, illetve kívánalmak legelőször is, az egyes intézetek épületeire nézve. Az Országos Levéltár — hogy ezzel kezdjem — épülete még eléggé új ugyan, de felsőbb emeletei tekintetében belsőleg még építészetileg is kiképzetlen; sőt állandóan idegen intézet által tartatván elfoglalva, az immár fenyegetőleg követelődző további fejlődés területileg is lehetetlennek mutatkozik. A szakadatlanul mutatkozó