Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II. ciklus I. füzet (Budapest, 1931)

1. Gróf Klebelsberg Kuno elnöki megnyitó beszéde

volt, aminek megakadályozása céljából 1924-ben az akkor elnéptelenedett tisztviselőtelepi gimnázium épületét átengedtük számára s az ott, ha nem is végleges, de átmenetileg megfelelő elhelyezést nyert. A nagy és fő feladat azonban a Gyüjteményegyetemre magában a Nemzeti Múzeum központi épületében hárult, amelynek egy részét vissza kellett adni eredeti rendeltetésének és azonkívül egy emelettel ki kellett azt bővíteni. Abban az időközben, amely az országgyűlésnek Pozsonyból az ország fővárosába való áthelyezésétől egészen az országház felépítéséig tartott, a főrendiházat egyéb méltó helyiség hiányában a Nemzeti Múzeum nagytermében s ahhoz csatlakozó egyéb termeiben helyezték el, a hozzájuthatás biztosítása végett pedig a főlépcsőt is igénybe vették előcsarnokával együtt. A helyzetet még komolyabbá tette, hogy a Pollack által egységesen megtervezett körülfutó folyosórendszert ez a beékelődés éppen a közepén megszakította, a tárakhoz való természetes bejárókat elfalazták úgy, hogy a Nemzeti Múzeum saját forgalma csak gázfénnyel megvilágított hátsólépcsőjén bonyolódhatott le. Ez a sajnálatos helyzet azután a főrendiház kiköltözése után még több mint két évtizeden át minden ok nélkül fennállt. Megszüntetése végett az előcsarnokot, az ott raktárszerűleg felhalmozott gipszmásolatok eltávolításával, szabaddá tettük, a lépcsőházat, a kupolacsarnokot, a nagytermet és az oda csatlakozó két oldaltermet restauráltuk, az elfalazott folyosókat pedig megnyitva, az eredeti körforgalmat ismét helyreállítottuk úgy, hogy most a közönség újból az oly hosszú ideig elzárt homlokzati monumentális nyitott lépcsőn juthat az egyes tárakhoz. De ez a helyreállító munka a tárakban mutatkozó nagy zsúfoltságot természetszerűleg nem szüntethette meg. E végből elsősorban a múzeum történeti levéltárát helyeztük ki, ami azáltal vált lehetővé, hogy az Országos Levéltár új palotája éppen akkor elkészült, de egyébként is a racionális levéltári politika olyan területi elhelyezést követelt, amely a két legnagyobb magyar oklevélgyűjteményt, a kutatók nagyobb kényelmére, közös tető alatt foglalta össze. Tűrhetetlen zsúfoltság mutatkozott továbbá az állattárnál is, amelynek csak a nagyközönséghez forduló állandó kiállítását hagytuk meg egyelőre a központi épületben, a rendszeres gyűjtemények és a laboratóriumok részére azonban Baross-utca 13. szám alatt már eredetileg közintézmény céljaira épült háromemeletes házat vásároltunk. A központi épület földszintjén azelőtt különféle alkalmazottak lakásai voltak, amelyeket fokozatosan felszabadítottunk úgy, hogy a hivatalnokokon kívül a könyvtár személyzete is a földszintre volt átköltöztethető. Mindez azonban korántsem volt elég a mind fenyegetőbbé váló helyszűke megszüntetésére és a bérhelyiségben, házonkívül levő hirlapkönyvtár behozatalára s így örömmel fogadtuk Lechner Jenő építésznek azt a tervét, amely a múzeum immár műtörténelmivé vált külső képének minden érintése nélkül harmadik emelet beépítését tette lehetővé. Ez a harmadik emelet pár terem kivételével elkészült s ott a praehistorikus, a római és a népvándorláskori anyag, meg az állattár állandó kiállítása nyert elhelyezést, ami a második emeleten a magyar régészeti és történeti gyűjtemény terjeszkedését tette lehetségessé, az első emeletet pedig majdnem a maga egészében szabaddá teszi a könyvtár számára. A külső keret tágításával párhuzamosan folyt az egyes tárakban az intenzív muzeális munka. Ennek hatályosabbá és szakszerűbbé tétele végett a korábban inkább ötletszerűen és heterogén gyűjtemények egybevonásával létesült osztályokat racionálisan újra csoportosítottuk és ennek rendjén a specializálás terén némileg továbbmentünk úgy, hogy történetileg vagy tárgyilag jobban kikerekített csoportok keletkeztek. A tárakban folyó belső munka az állandó kiállítások átrendezésén és a katalógusok újjászerkesztésén kívül főképp a kiadványok tudományos értékében