Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)

kötelezettség alatt, csak a mint a privilégiumuk tartja és ahhoz ragaszkodnak*. Felvetették azután a kiküldöttségnek, hogy a királyi parancsban nyilván ki van téve, hogy Kis-Ecsedet adja nékik vissza a földesuraság, «mert ezen szó alatt: territórium, Kis-Ecsed értetődik*). A kiküldöttség igyekezett őket e balvélekedésükből kivetkőztetni, de minden iparkodás sikertelen volt. Egy szóval, teljesen kárbaveszett a kiküldöttség fáradozása; az ecsedieket capacitálni nem bírta. A mi a második panaszt, az ecsedi uradalmi tisztség keménységét illette, azt sem tudták bizonyítani s arra nem is igyekeztek, mint ezt 1818 június 3-án a kiküldöttség az ő végjelentésében a vármegyének előadta. Az ecsedi lakosok kérelmét földek iránt az uraság végre mégis meghallgatta és 1824 június 14-én jóváhagyta a velük kötött szerződést, melynek értelmében a kisecsedi puszta szélein lévő szentmártoni 449 köblös és a nyircsaholyi határ felől lévő 758 köblös földeket felében kapták árendába. Ezzel a helytartótanács utasításának is eleget tett a földesuraság. A lobogó tűz ekkor hamu alá került, de nem aludt ki, mert egy évtized múlva újra lángra lobbant.