Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)

tőlük törvényes visszavétele után is, a Hályogos nevezetű erdőt pusztítván, mind a méltóságos uraság ellen, mind ebbeli 12454. sz. a. nékiek kihirdetett királyi parancsolat ellen újonnan törekednek, méltatlanul segedelmet ne adjon; a Dombrádyaknak pedig (Dombrády Józsefnek és Ferencznek), a kik ezen tárgy megvizsgálása után a népnek az uraság ellen való legnagyobb fellázasztóinak találtattak, semmi segély vagy reflexió ne adassék.* A grófné a régens véleményét elfogadván, a kérvényt hasonló értelmű válaszszal visszaküldötte az ecsedieknek, a Dombrádyakra nézve pedig utasította Tóth Mihály ügyészét, hogy tőlük az inscriptiót per útján vegye el.»* E szerint az ecsediek «makacs nyakasságuk miatt» végképp elesvén a kisecsedi puszta használásától, a közel lévő pusztacsaholyi határban más földesuraságoktól pénzért árendáltak földeket és kenyér dolgában, nádvágáson és csikászaton kivül jobbára abból élősködtek. A következő négy esztendő (1811 —1814) viszontagságai, különösen a folytonos esőzések nagy ínséget zúdítottak az ecsedi lápban és annak tövében lévő helységek lakosaira, így a nagyecsediekre * Ezeknek a Dombrádyaknak egyik őse, Dombrády György a 18-dik század elején gróf Károlyi Sándor udvarbírája volt.