Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)

is, mert az árvizek miatt a belső telkek és az imitt-amott a lápon felül lebegő egynehány rét kivételével az egész határukat elborította a láp vize; halászaton és csikászaton kívül alig volt egyéb jövedelmük — egészen elszegényedtek. E szomorú helyzetükben a kiskorú gróf Károlyiak gyámgondnokához, gróf Waldstein Emánuelhez folyamodtak 1815 augusztus 25-én; előadván minden ügyesbajos dolgaikat, arra kérik a grófot, «engedje nekik vissza azt a határt (t. i. a kisecsedi pusztát) illendő census mellett állandó (tehát örökös) szerződésre, hogy ezzel mind a helytartótanács parancsainak elég tétessék, mind pedig a földesuraság kegyelmének gyakorlása reájuk kiterjedve legyen; mert a mostani állapotjukban nekik élniök lehetetlen.)) E folyamodványban két érdekes és jellemző rész ragadja meg figyelmünket. Az első az az elfőjthatlan makacsság, mellyel ők a kisecsedi pusztát minden úton-módon meg akarják maguknak szerezni örök időre és most sem nevezik e pusztát a maga nevén Kis-Ecsednek, hanem csak «azon határ»-nak, mely szerintük Nagy-Ecsed határába tartozott mindig és tartozik most is. A második rész pedig a grófi családdal szemben való mosakodás, mentegetődzés : «Megvalljuk — írják ugyanis az ecsediek — hogy ily felette terhes állapotba helyeztetve lévén, kényteleníttettünk vagy a tekintetes nemes vármegye-