Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)

A lakosok erre felkiáltottak: «Hogy adhatna jó informatiót, midőn törvénytelenül gyilkosmódra meglövette az ártatlan embert! Csak deputatiót küldjünk Bécsbe!» Ez iránt mindnyájan megdorgáltattak és a mi a deputatiót illeti, azt mondotta a bizottság elölülője a lakosoknak, hogy a nemes ember a maga költségén elmehet Bécsbe, de a contribuenseket attól eltiltja és parancsolja nékik, hogy semmiképpen Bécsbe menni ne merészeljenek s passust sem fognak nyerni a menetelre, mivel a felsőbb helyek által a contribuenseknek haszontalan költségek elkerülése végett ez megtiltatott. Ezekre Molnár István adófizető azt felelte: «Uram, uram, viceispány uram! Én ugyan contribuens vagyok, de attól engem el nem tilt senki, hogy Bécsbe ne menjek. Ha már annyiban van a dolog, megmondom azt is, hogy most is én voltam odafel és elmegyek újra, ha csak eddig (a két térdére mutatván) mind a két lábam el nem szakad. Sőt azt mondom viceispány uramnak, hogyha itt Fábiánháza és Ecsed közt akasztófa volna s tudnám, hogy a bécsi útért felakasztanának, ha tovább nem mehetnék is, mégis elindulnék.)) Mire a bizottság elölülője azt felelte : «Hallja kend, látom, hogy kend nyakas ember, meglehet még, hogy lesz is ott akasztófa. Az ily