Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Ha Bálint: A dézsmajegyzékek mint a történeti statisztika forrásai

vagy pabulum", a „frugum" és „bladorum" vagy magyarul „őszi és tavaszi", „gabona és takarmány" címszavak alatt foglalják össze egy-egy paraszt terményeit, és bár részletezés: búza, rozs, árpa, zab, köles, spelta, sőt őszi búza és őszi rozs, tavaszi búza és tavaszi rozs stb. előfordul korábban is, általánossá ez csak a XVII. század második felében válik, amely időtől fogva a számadások már rovatosak, tehát statisztika-jellegűek. A XVIII. században a számadások egyöntetűvé tételére nyomtatványok állnak rendelkezésre. 7. A dézsma jegyzékek Ha a fennmaradt dézsmaszámadásokat az utasítások előírásaival összehasonlítjuk, a legnagyobb változatosságot találjuk és egyben a legnagyobb eltéréseket a szabályoktól. Megállapítható, igen kevés ama jegyzékek száma, melyek pontosan tükrözik az utasításokat. Vegyük elsőnek vizsgálat alá a gabonadézsma-számadásokat. A dézsmaadók nevét rendszerint még feljegyzik, de terményeik mennyiségét sok esetben már nem, csak a kiszolgáltatott dézsmát. Nem ritka az olyan számadás sem, ahol a dézsma mennyiségét summásan adják meg és semmi mást. Általában a XVI. században a sarló- és más pénzt fizetők a legritkábban vannak külön feljegyezve. Kivételt képeznek a keresztyénpénzt fizető zsellérek, akiket leginkább névvel is lajstromoznak, bár több esetben csak summásan jegyzik fel a keresztyénpénzt, az azt fizetők száma nélkül. A különböző váltópénzt fizetők kérdésével általában óvatosan kell bánni, mert az így kapott pénzeket ilyen vagy olyan költségekre (asztagrakókra, bírónak, fuvarosnak stb.) kifizették és a számadásba be sem jegyezték. Tehát a keresztyénpénzt fizetők hiánya a számadásokban még nem jelenti szükségképpen, hogy zsellérek nem is voltak a faluban, és hogy senki sem adott keresztyén pénzt. A „vidékieket" (extranei, külföldiek) külön jegyzik fel, a szerencsésebbik eset, ha lakóhelyüket is megörökítik. Felmerülhet az a gyanú, hogy a munkáját lazábban végző dézsmás a vidékieket is a falu lakói közé vegyítve számolta el. Ettől a hibaforrástól azonban nem kell félnünk, mert tapasztalatunk szerint a gabonadézsmánál nem fordul elő. Ha mégis néhány esetben megtörtént volna, az az egymás után következő évek számadásainak összevetéséből feltétlenül kiderül. A bárány- és bortized számadásokkal nem kell részletesen foglalkozni, a lényegben megfelelnek a gabonaszámadásoknak. A bornál vannak accidenciák, meghonosodott szokás szerint ajándékok, különleges borok stb. A borjegyzékeknél igen lényeges tudni, hogy azok nem minden esetben falvak, hanem többször szőlőhegyek (promontoriumok) szerint készültek és a szőlőhegyet használó bortermelőket sem lakóhelyük szerint sorolják fel, hanem együvé vegyítve. A kecsketizedet rendszerint a bárányokkal együtt szedték ki és számolták el. Ezek a jegyzékek is megörökítik a dézsmaadók neveit, a kiszedett dézsma mennyiségét, de a dézsma kiszámításának alapjául szolgáló termeivény összegét ritkábban. A disznótizedről készült számadások, a csirke- és tyúktized lajstromok rendszere azonos a fentiekkel. Különösen a XVIII. században több esetben az abuzus folytán szedett lúdtizedet a gabonalajstromokban tartják nyilván. Általában ebben a században már egyre gyakoribb a mindenfajta terményt és állatot együtt feltüntető rovatos összesítő lajstrom. A dézsmával együtt kezelték az ún. vlach-adót, a vlach-juhászok huszadját' s ötvenedjét és az ugyancsak elsősorban vlach falvak által szolgáltatott tretinát. Ezek a lajstromok is tartalmazzák a pásztorok neveit, állatjaik számát és a kivett huszad és ötvened, valamint tretina summáját. Nagyobb számban a XVI. századból maradtak a hegyes vidékekről, az erdős tájakról.