Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Bakács István: A dicalis összeírások

az átvett forintok számát a rovásbot korábban üresen hagyott harmadik, a dénárokét pedig a negyedik lapjára vésték. Az egyes porták jobbágyaival azután a falusi bírák apró, 3—5 cm hosszúságú, két részes rovásbotokkal számoltak el: az egyik rész a jobbágynál maradt, a másik rész a bírónál. A számjegyeket csak a két rész összeillesztése alapján lehetett leolvasni.

8 Minthogy így az adókivetés a porták, a kapuk számának a rovásbotokra való véséséből, rovásából állott, az adót rovásadónak, dicanak, az összeírókat rovóknak, dicatoroknak nevezték, s a ,,portalis" összeírások ,,dicales conscriptiones" nevet viselnek. Az adó beszedéséről az Összeíróknak el kellett számolniok, s ezért jegyzéket kellett készíteniök: Zsigmond király törvénykönyvében olvassuk a dicatorok, a kamara haszna-adó beszedőinek felelősségéről az adókötelezettek összeírását és az adó beszedését illetően. Ettől az időtől kezdve tehát rendszeresen készülhettek ilyen összeírások, a Mohács előtti időből azonban csak egyes darabok maradtak reánk.

9 Amikor a Habsburg uralom megteremtette a pénzügyigazgatás központi szervét, a magyar kamarát, s a török háborúk, a katonai szükségletek nagyobb állami bevételek biztosítását tették szükségessé, az adóbehajtás a kamara központi feladatává vált. A katonai szükségletek fedezésére a magyar rendek subsidiumot, hadi segedelmet szavaztak meg, amely portánkint 1—3 forint között mozgott, s amelyet egy vagy két részletben hajtottak be. A magyar rendek és uralkodók között az adó összegét illetően a XVI—XVII. században éles viták folytak. Az uralkodók azt szerették volna, ha a rendek évenként meghatározott öszszeget szavaztak volna meg, a rendek viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy az adó — mint korábban a kamara haszna — kapunként szedendő meghatározott összegből álljon, s így a felajánlott adó végösszege a porták számától, vagyis végeredményben az ország adózó képességétől függjön.

10 A rendeket ebben az elgondolásban kettős cél vezette: egyrészt biztosítani akarták a maguk számára a jobbágy fizetőképességét, megvédve őt az uralkodó által kívánt nagyobb terhektől, másrészt az adóügyet kezükben akarták tartani az uralkodó központosító törekvéseivel szemben. Ez utóbbira jellemző a rendek és az uralkodó közt folyt küzdelem az adókivetési eljárás, valamint a beszedett összegek fölötti rendelkezési jog körül. A rendi álláspont győzelme eredményeképipen, a.háborús károk, a jobbágynépességnek a török okozta hullámzása következtében mindannyiszor szükséges volt az adózók összeírása, ahányszor a rendek adót ajánlottak fel, hiszen csak az adózók számának előzetes megállapítása után lehetett behajtani az alkalmanként megajánlott segedelmet. Az 1531—1648 közti időben tehát igen nagy számmal készültek az összeírások, s minthogy ezeket az adókivetés, illetőleg adóbehajtás után lezárva, ellenőrzés és felülvizsgálat céljából be kellett küldeni á kamarához, majdnem hiánytalanul reánk is maradtak. A XVI— XVII. századi portális összeírások azonban nem egyforma alapelvek szerint készültek. Az 1596. évig bezárólag összeállítottak egyenes folytatásai a korábbi századók kamarahaszna adó kirovásakor készült jegyzékeknek. 1598—1604. között a házakat írták össze, 1609—1648 között pedig a négy jobbágygazdaságból álló portaadóalapot. Az összeírásokat tartalmazó kötetekben és iratcsomókban ezenfelül megtaláljuk az egészen más alapelvek szerint készült és külön ismertetést : igénylő 1696. évi összeírásokat. Az összeírások végrehajtási jogáért — mint mondottuk — a rendek és az uralkodó küzdelmet vívtak egymással, s amiként 1474-ben a dicatort megyei embernek nevezik, s 1478-ban királyi megbízottnak, akként a XVI. században is hol rendi, hol királyi kiküldött. Azonban, ha királyi megbízott is, a rendek szükségesnek tartják, hogy munkájában megyénként választott megbízott segítse (1478: 5. te). Később minden esetben a szolgabírák és megyei esküdtek kíséretében kellett eljárniok. Az