Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás
Barsy Gyula végzi el elsőnek ezt a munkát. 34 Jól felépített gondolatmenettel bizonyítja, hogy Acsády számításainak eredménye téves s az ország népességének 1720ban a feltételezettnél jelentékenyen többnek kellett lennie. A lakosság számát HorvátSzlavonország kb. 600 000 főre becsült népessége nélkül óvatos becsléssel 3,5 millióban, bennük a magyarság arányát 55%-ban, azaz 1 925 000-ben állapítja meg. Eredményeit az 1787-es népszámlálás eredményeiből való visszakövetkeztetés útján nyerte, számításainak menetét azonban nem közli. Ezzel csaknem egyidejűleg Metzner Károly is nyomatékosan figyelmeztet Acsády számításainak tarthatatlanságára. 35 Véleményét egy 1722-ből származó, alighanem 1720—21-ben készült jelentéssel támasztja alá, mely a Dunántúlra vonatkozóan közöl, a bécsi udvar számára, érdekes népességi és mezőgazdasági adatokat. A forrásából levont helyes következtetések alapján jó érzékkel, de vázlatosan mutat rá Acsády tévedéseinek egy-két pontjára. Barsy megállapításait Szabó István egészíti ki és fejleszti tovább új adatokkal és szempontokkal. 36 Az ő higgadt és mindig tárgyilagos érvelése minden kételyt eloszlatóan mutat rá Acsády tévedéseinek gyökereire. A lélekszám megállapítására nem végez újabb számításokat, hanem kisebb változtatásokkal Barsy adatait fogadja el, s az ország lakosságát 3—3,5 millióra becsüli. Elsőnek mutat rá viszont Acsády számításainak történeti tévedéseire, így például az allodiumok cselédségének teljes mellőzésére. Barsy tanulmányának megjelenése óta (mely maga is a Magyar Statisztikai Szemle Szent István emlékének szentelt ünnepi, ún. Hungária számában látott napvilágot) a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos kiadványaiban, így például a legszélesebb körben elterjedt Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1941 — 1948. évi évfolyamaiban, mindenkor a Barsy-féle helyesbített adatot közölte. Nem kis mértékben a Központi Statisztikai Hivatal e következetes állásfoglalásának és adatszolgáltatásának köszönhető, hogy újabban megjelent műveink közül Mód Aladár népesedési tábláiban már Barsy adatait idézi 37 , s helyes irányban tájékoztat a történeti bibliográfia is. 38 Több, a legutóbbi időben megjelent munkának 39 Acsády adataira épülő következtetései és eredményei azonban arra figyelmeztetnek, hogy Barsy és Szabó fejtegetései máig sem jutottak el mindenkihez, s az 1715—20-as összeírás adatainak értékesítése még mindig sok esetben helytelen módon történik, újabb történeti tévedések kiindulópontja lesz. Ezen azonban nem csodálkozhatunk. Acsády hibás nézetei mélyen meggyökeresedtek történetírásunkban, kiirtásuk sem történhetik meg máról holnapra. Ehhez mindenekelőtt annak a téves történeti szemléletnek kiküszöbölése szükséges, melynek egyik fő képviselője éppen Acsády volt s melynek nagy elterjedtsége tette lehetővé népességi eredményeinek elfogadtatását és hosszú fennmaradását is. Ez a történelem külső eseményeinek elsőbbséget adó szemlélet a XVI—XVII. század történetéből a háborúk pusztításait, a török elleni harc fontosabb időpontjait emelte ki s részben az adatok hiánya miatt, részben talán azért, mert ez nem lett volna olyan lebilincselő olvasmány, mint a török hadjáratok pusztításainak a hatás elérése kedvéért sokszor túlzott színekkel megrajzolt leírása, kísérletet sem tett az események sodrában csendben meghúzódó s munkáját a harcok szünetében is serényen tovább folytató nép hétköznapjainak ábrázolására. Némely ilyen módszerrel készült helytörténeti munkában és megyei monográfiában egy-egy község négyszer-ötször is elpusztul gyors egymásutánban anélkül, hogy közben egyszer is újjáépült volna, ezért e könyvek olvasása után szinte azon csodálkozunk, hogy valami élet egyáltalában fennmaradt a sokat szenvedett tájon, de az már teljesen érthetetlen, hogyan táplált közben a nép hatalmas császári és török seregeket, miből adózott mégis két-, sőt néha háromfelé, hogyan tar11 A történeti statisztika forrásai 161
