Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás

^Nem meglepő tehát, ha a kiadás munkálatait irányító Acsády Ignác sem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy a közreadott forrásanyag első feldolgozójaként e csábító munkát megyénként el ne végezze, majd megyei eredményei összegezésével az ország népességszámát meg ne határozza. Számításainak s a forrás felhasználására vonatkozó nézeteinek közzétételével természetesen elvette a forrásanyag nyugodt, befolyásmentes feldolgozásának lehetőségét. Ennek káros hatása később abban mutatkozott meg, hogy a kötet használói megelégedtek Acsády eredményeinek közlésével, s fölöslegesnek tartották magát az anyagot forgatni és feldolgozni. Ezt az is elősegítette, hogy Acsády számításai alapjaiban helyes elgondolásokból indultak ki, alaposaknak és körültekintőeknek látszanak s a felületes szemlélő nem egykönnyen veszi észre a meggyőzően hangzó érvek közé be-becsúszó tévedéseket, számításainak hiányosságait és következetlenségeit. így fonódtak tehát elválaszthatatlanul össze Acsády számításai az 1715—20-as összeírással s ez teszi szükségessé — hibáinak részletes elemzésére később kerítve sort — hogy e számításokat részleteiben nyomon kövessük. Munkáját a népesség számának meghatározásához alapul vett 1720. évi adatoknak az 1715. évi összeírás helyenként részletesebb feljegyzéseivel való kiegészítésével kezdte. Egyrészt a zselléreknél a két összeírás különbözetével megyénként megnövelte az 1720-as végösszegeket, másrészt a megyék lakosságához hozzáadta a curialis községek 1715-ben összeírt úrbéres népességének adatait. További lépésként azt igyekezett tisztázni, voltak-e még az országban (egyébként az összeírás hatálya alá tartozó) olyan úrbéres elemek, akiket szegénységük miatt vagy más okokból nem vettek fel az összeírások egyikébe sem, s mekkora lehetett az így kimaradottak száma. E célból az összeírások adatait az ország különböző vidékeiről készült egykorú vagy majdnem egykorú urbáriumokkal vetette össze. Az adatok összehasonlításából meglehetősen eltérő, 7,14%—267,86%-os különbséget kimutató eredmények születtek, s átlagosan eléggé magas, 69,7°/

0-os többletet mutattak az urbáriumok javára. Ez országos átlagul Acsády szerint „túlságosan magasnak mutatkozott" s ezért az összeírásokból kimaradt úrbéres népesség pótlására az 1715. évivel kiegészített 1720-as adatokhoz országszerte 50%-ot adott hozzá, kivéve mégis a székely székeket ahol a kihagyottakra 33%-ot s a külön összeírt városokat, valamint a királyföldi szász székeket, ahol csak 20%-ot számított.

27 Hátra volt még az összeírás hatálya alá nem tartozók létszámának megállapítása. Néhány jelentéktelen, kisebb rétegen kívül (papság, tanítók, zsidók) Acsády egy számottevő súlyúról tud: a nemességről. Már az arányuk megállapítására irányuló első kísérleteinél tapasztalnia kellett azonban a számukról tájékoztatást nyújtó nemesi összeírások hiányát és az elvétve előbukkanok hiányosságait. Ezért a legtöbb megyében alkalmazásukkal nem is kísérletezett, hanem számuk meghatározásánál egy Tormay Károly által készített(s a MGSz 1895. évfolyamában Tagányi által közzétett)

28 statisztikai táblázat 1847-re vonatkozó adatait használta fel. A nemességre vonatkozó számadataiból kiszámította egy-egy megye nemes népességének 1847-es arányszámát, majd ugyanazt a százalékos arányt az általa meghatározott 1720-as megyei népességadatokra alkalmazta. A nemesség így kiszámított összlétszámának és az összeírásban amúgyis szereplő, jobbágytelken élő nemesek számának különbözetével növelte azután meg a megyék lakosságának számát. Bár Acsády tudta, hogy az összeírás nem terjeszkedett ki a nemesi birtokokon élő uradalmi alkalmazottakra és házi cselédekre, ezen a címen a népességszám megnövelését nem tartotta szükségesnek. Róluk mint úrbéresekről beszél és úgy tekinti őket, mint akiket az urbáriumokban már megtalált s akik így tehát az összeírásokból kimaradottakra megállapított 20—50%-ban már szintén benne vannak. így e valójában