Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás
mind az összeírásokból, mind az urbáriumokból hiányzó jelentős néptömeg számának meghatározására kísérletet sem tesz. Egy kérdés eldöntésére kellett még vállalkoznia: az adózó háztartások átlagos lélekszámának megállapítására. Acsády a „háztartás" fogalma alatt az egy kenyéren élőket érti, legyen az két testvér család vagy az apjával együtt élő családos férfi — sőt ideszámítja a házi cselédeket, városon az iparosok segédeit, tanoncait is. A háztartások átlagos lélekszámának megállapításához olyan urbáriumokat keresett, melyek feltüntették a munkabíró családtagok számát is. Ezekről feltételezte, hogy mindannyian 15 éven felüliek és mind férfiak. Majd az 1890. évi népszámlálás alapján összeírásaink időpontjára 40%-ban állapította meg a 15 éven aluliak arányát (1890-ben 36,97% volt) s a családfők, 15 éven felüli és aluli férfiak így nyert számának összegezésével megállapította a férfilakosság teljes számát. Ehhez ugyanannyit hozzáadott a nőkre s az így kiderített összlakosságot a családfők számával osztva, egy család átlagos lélekszámára 6,66 főt nyert eredményül. Ezt az eredményt kissé megint magasnak találta s így 6-ra szállította le, sőt később ebbe még a cselédeket és más házbélieket is beleszámította. 29 Ezzel Magyarország népességének összlétszámára vonatkozó számításait be is fejezte. A teljesség érdekében ugyan még meg kellett becsülnie a katonai uralom alatt álló Temesköz népességét, ez azonban Szentkláraynak egy elhamarkodott becslése alapján elég könnyen ment. Nehezebb eset volt Erdély, melyre az összeírások nem terjedtek ki, 1713 óta rendszeresen készíttetett adóösszeírásai pedig vagy területének csak kisebb részeit ölelték fel, vagy csonkán maradtak ránk. Acsády azonban egy 1721-ből fennmaradt összesítést mesteri módon vetett össze az 1698., 1713., 1720., 1723., 1724., 1727. és 1733. évekből származó részletes adóösszeírásokkal s végül is Erdély lélekszámáról, a későbbi adatokkal egybevetve, meglepően jó eredményeket közöl. Nagy szerencse, hogy számításainak menetét a munka harmadik, „Különös" részében megyéről megyére részletesen ismertette, ami eredményeinek ellenőrizhetősége szempontjából igen helyes módszernek bizonyult. így behatolhatunk számadatai megszületésének műhelytitkaiba s pontról pontra végigkövethetjük gondolatmenetét. Eredményeit táblázatba sűrítve is közreadta, s ebből kiderül, hogy számításainak végeredményeként Magyarország és Erdély összlakosságát 1720—21-re összesen 2 582 598 főben állapította meg. Ezután kísérletet tett névelemzési módszerének eredményeire támaszkodva a nemzetiségi megoszlás kiszámítására is. Az így létrejövő eredmények láttán kénytelen volt azonban ismét elismerni, immár harmadszor, eljárásának hibáit. Kiigazításukra újabb számítások elvégzéséhez kellett folyamodnia. Ezek során most sem fukarkodott a feltevésekkel, s különösen a románoknak a hibás névelemzés következtében igen alacsony létszámának kiegészítésénél állapít meg azután a ténylegesnél alighanem magasabb eredményeket. Végeredményként a következő adatokat közli: Magyar 1 161 208 45,49% Német 338 471 13,26% Szlovák, ruszin 454 699 17,82% Szerb, horvát 108 727 4,26% Román 489 493 19,17%. A továbbiakban feldolgozta és táblázatokban közzétette az összeírások mezőgazdaságra, iparra és kereskedelemre vonatkozó adatait, ezekhez azonban csak magyarázó megjegyzéseket fűz.
