Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Maksay Ferenc: Urbáriumok

volt? Hogyan oszlott ez meg a családfők között egyenként (egész és résztelkek szerint)? Hányan voltak s kik, akiknek semmi számbajöhető föld nem jutott (zsellérek), hány telek állott üresen (puszta), ki volt s hová költözött utolsó lakójuk? Vannak-e új házak, s ha igen, ki lakja azokat, honnan jött? Ezekre a kérdésekre adtak mindenekelőtt választ a felvételek készítői. Ha jobban belementek a részletekbe, akkor azt is meghatározták, hogy mekkora terjedelmű (hány hold) a jobbágytelek, s hogy a helyi viszonyok közt mi számít egészteleknek. Szükség esetén megemlítették a beltelken található házat, a földosztás rendjét, s felsorolták a kültelekhez tartozó szántókat, kaszálókat, vagy még inkább a telekállományon kívüli szőlőt, irtást stb., esetleg csak a határrészek megnevezésével, máskor pontos területi adatokkal. Fontos volt, hogy az egyes paraszti családfők különleges helyzetét számontartsák, hiszen azoknak szolgáltatási és robotképessége, ill. kötelezettsége nagymértékben ettől a helyzetüktől függött: a bírók, kenézek, soltészok, armalisták vagy nemestelken lakók, kiváltságosak, officialisok, szabadosok, katonák, hajdúk, újonnan jöttek, „szegények" — legalább egy ideig, vagy részlegesen — fizetés- és szolgálatmentesek voltak, nem különben a földesúr magángazdaságában működő béresek, szolgák, pásztorok, molnárok, kertészek vagy az iparosok. A foglalkozásokat — különösen a XVII. század óta — a nevek mellett rendszeresen feltüntették. Az urbárium időnként a paraszti életkörülményekről részleteket is elárult: pl. hogy a falut ért pusztítások után csak üregekben, viskókban lakhatnak, vagy hogy új házak épültek. Ezzel kapcsolatban került sor a falun végigviharzó történeti és más külső események megemlítésére is, amilyenek a háborús pusztítások, természeti katasztrófák, új telepítések voltak, hiszen ezek nyomán változott a telek- és emberállomány, a szolgáltatási képesség. A XVI. század végétől kezdve a robot- és szolgáltatáskötelezettség nagymértékben a jobbágy állatállományának függvényévé vált, talán a háborús pusztítások következtében beállott ember-és állathiány s viszonylagos földbőség következtében; előfordult, hogy a földesúr az állatok után külön pénzt szedett, vagy hogy a teleknagyságot a paraszt állatai alapján határozta meg; az ökrök, igák számától függött ugyanis, mennyi földet tud a jobbágy megművelni. Ettől kezdve tehát egyre rendszeresebben van meg az urbáriumokban az állatok felsorolása is (vagy legalább annyi: gyalog- vagy marhás jobbágy-e az összeírt) s ezzel szinte egy időben a teherbíróképesség másik meghatározója, a serdültebb, de még az atyai házban lakó fiak számának vagy nevének, korának megadása. Egyre részletesebbé és pontosabbá válik a jobbágy által bírt föld nagyságának művelési ágak (helyenként bevetett termények) szerint való feltüntetése, olykor a terméseredményeké is, valamennyi a kötelezettségek helyes megállapítása céljából. Az uraknak szemmel kellett tartaniok az úrbéri állapotban beállott változásokat; a határnak eladás, zálogolás, szomszédok erőszakos foglalása útján való csökkenését, a telekállománynak úri foglalás vagy a föld egy részéről való lemondás következtében beállott kisebbedését, nem különben, ha a birtoknak társtulajdonosai is voltak, a föld és jövedelem megoszlását. Mindez az urbáriumokban került rögzítésre. Fontos volt a birtok egészének számontartása: ezt a tájbeli fekvés, a határ leírása könnyítette meg (utóbb pontos ha tár járó oklevelek formájában), valamint a szomszéd községek felsorolása, a talaj, a termeivények ismertetése. A leírt község (város) jellemzéséhez segített hozzá (különösen nagyobb helységek esetén) az utcák, szőlőhegyek és dűlők (szántórészek stb.), vagy az egyszerű házak sorából kiemelkedő épületek (kamarai, harmincadosi ház, iskola, fürdő, kórház, kocsma stb.) megnevezése. Az urbáriumok, összeírások a városi lakóházaknak nem egyszer belső helyiségeit is részletezték.