Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Maksay Ferenc: Urbáriumok
és földesúr közti kapcsolatok felett gyakorolt ellenőrzési joga is. 18 Szokássá vált, hogy a kincstárt képviselő összeírok művét a megye képviselői (szolgabíró, esküdt) hitelesítsék, ami annyit jelent, hogy most már kétségtelenül maguk is résztvettek az összeírás műveletében. Városokban a jegyző és kiküldött polgárok léptek a megyei tisztviselők helyére. Községekben utóbb a falusi bíró, esküdt is hitelesített. Kivételképp előfordult, hogy az urbáriumot maguk a megyei tisztviselők állították össze. 19 Erdélyben — már az önálló fejedelemség idejétől — ugyancsak udvarbírók és az uralkodó kiküldött commissariusai voltak az összeírok (fejedelmi kancelláriai írnokok, a szekularizált hiteleshelyek levéltárosai, ún. rekvizitorok, egyházi személyek), a kísérők és hitelesítők pedig a XVIII. században az erdélyi tábla esküdtjei. 20 Az adatok összeállítása általában a parasztok meghallgatásával történt, a régi szokásoknak ők voltak a legjobb ismerői. A XVI. századi urbáriumok gyakran tanúvallomás formájában, a kihallgatott bíró, esküdtek vagy más parasztok megnevezésével adják elő közlendőiket. 21 De ugyanakkor súllyal, sőt vitás esetekben természetszerűen nagyobb súllyal esett latba a földesúrnak, illetve az őt képviselő gazdasági tisztnek az álláspontja. Ha volt korábbi urbárium, vagy más írásos forrás, akkor az újnak megszerkesztésénél elsősorban arra támaszkodtak. Az urbáriumok készítésének módját századokon át — egészen a Mária Teréziaféle úrbérrendezésig — senki sem szabályozta. Az úr szóbeli utasításai mellett elsősorban a hagyományos formák szolgálhattak irányítóul, máskor valamelyik szomszéd birtokon eltanult vagy a gazdatiszt fejében megfogamzott új eljárás. Az összeírok csak ritkán hagytak hátra írásos emlékeket a készítés módszereiről, így megtudjuk Debreczeni Tamástól, a Lorántffyak XVII. század elején élt prefektusától, hogy az általa készített urbáriumoknak egységes, határozott formájuk volt s az olyat, mely nem ezek módjára készült és ennek megfelelően Debreczeni számára .,rút formának" minősült, a prefektus át akarta „húzni" azok mintájára. 22 Hasonló „egységesítés"-re erdélyi kincstári birtokokon már Bethlen Gábor idejében volt törekvés. 23 A Rákóczi-uradalmak számvevője 1699-ben beszél a régi típusú urbárium hibáiról és az új módszerről. 24 A budai kamarai adminisztráció számvevősége a török alól való felszabadulás után egységes forma szerint („dem gewöhnlichen Formular nach") íratta össze és becsültette meg a felszabadult területek birtokait. 25 A XVIII. század végétől — különösen kincstári birtokokon — egyre általánosabbak a felettes hatóság előírásai alapján készült, egységes pontokba tagolt, részben nyomtatott alapszövegű urbáriumok. Az úrbérrendezés után egyébként a régi urbáriumok csak akkor maradtak érvényesek, ha a megyei törvényszékhez s a helytartótanácson keresztül az uralkodóhoz terjesztették fel őket s ott megerősítést nyertek. 26 II. AZ URBÁRIUMOK ADATSZOLGÁLTATÁSA ÉS TÍPUSAI A földesuraknak az évszázadok során változó érdekei szerint időről-időre módosult, mondhatjuk: bővült az urbáriumok tartalma is. Az alábbiakban kérdéscsoportok szerint ismertetjük —- ha nem is teljességre törekedve, de a lehetőség szerint valamennyi típusos esetet felsorolva — mindazt, amit az urbáriumokba készíttetőik jónak láttak felvenni. A földesúr joga, a dolog természeténél fogva, a földön, mégpedig évszázadokon át az úrbéres földön és a rajta lakókon nyugodott. Legfontosabb érdek az úrbéres földek, ill. (ami ezzel szinte egyértelmű) a hozzájuk kötött paras^tnép számontartása volt s ezzel kapcsolatban az úrbéresekre vonatkozó leglényegesebb tudnivalóké. Mindenekelőtt: hányan voltak az úrbéresek, név szerint kik? Hány jobbágytelek
