Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Maksay Ferenc: Urbáriumok
más cél nélkül. Körzetekbe ^„pertinentiae") sorolt községek szerint adja a lakott, lakatlan és szabados jobbágy telkeket, a pénz- és természetbeli szolgáltatásokat és határidejüket, a mentességeket, kedvezményeket és a bírságokat. A szolgáltatások időnként összevontan több helységre vonatkoznak. Az ettől eltérő, csupán paraszti kötelezettségeket magában foglaló urbáriumtípus első ismert példája az előbbivel egy időben kelt egri püspöki urbárium: ez az ünnepenként csoportosított szolgáltatásokat és a robotot részletezi. 11 Az eddig ismertetett, urbárium-adatokat tartalmazó irattípusok jó része ebben a korszakban is használatos: kedvezményeket* kiváltságokat biztosító, szolgáltatásokat és községi jogrendet, autonómiát, belső életet szabályozó oklevelek, beszolgáltatási jegyzékek (pl. hegy vámlajstrom a szőlőbirtokosok nevével és a hegyvám akóadataival), osztálylevefek vagy osztozás kiigazításáról tanúskodó iratok. 12 A XV—XVI. század fordulójától kezdve azután az urbárium-készítés szokása egyre szélesebb körben terjedt. Elsőnek az ország legnagyobb világi és egyházi birtokosai végeztették el ezt a munkát, közülük is inkább az előrehaladottabb irásbeliségű nyugati országrészen lakók 13 s nem sokkal utóbb a kincstár. 14 A középbirtokosok, a szórt birtokok tulajdonosai és a keletebbre lakók, így az erdélyiek, erősen megkésve követték őket. 16 Az ezután következő évtizedek urbáriumai egyre részletesebben s egyre egységesebb és áttekinthetőbb formában ismertetik a paraszti családfők nevét, birtokát, vagyoni helyzetét, úrbéri szolgáltatásait, robotját, az úr jövedelmeit, majorságát, a birtok fekvését, állapotát, értékét, s gyakran megannyi más tudnivalót. Tartalmi elemeik, típusaik alább kerülnek bemutatásra. Urbáriumok egészen az úrbériség végleges megszűntéig (1848, ill. 1853) készültek Magyarországon, bár a XVIII. század végétől már jóval kisebb számban. * Az urbáriumok az összeírás idejének régi szokásokon nyugvó, időközben esetleg változott helyzetét rögzítették. Az írásbafoglalást tulajdonosváltozás, osztozás, új rend bevezetése (ha a régi urbárium elavulttá lett) vagy új uradalmi tiszt beállítása tehette szükségessé, s a birtokos úrnak kellett elrendelnie. Arra, hogy elrendelhesse, nem írott törvény adott neki alapot, hanem az évszázados jogszokás. Amennyire a XV—XVI. századnak aláírás és minden keret-szöveg nélkül készült urbáriumairól megállapítható, ezeket az uradalmak élén álló udvarbíró (provisor), esetleg vele együtt vagy helyette a számtartó (rationista), számvevő (perceptor) készítette, kincstári birtokokon éppúgy, mint magánföldesurakén 16 . Feltehető, hogy a megye az urbárium végleges formába öntéséhez már ebben az időben elküldte megbízottját, az aktus „törvényes tanúságaként." A kamarai számvevőségen, ahova a kincstári urbáriumokat beküldték, nem egyszer összesítő kimutatásokat készítettek azok alapján, pl. a jobbágyporták községenként! számáról. 17 A XVII. század óta — bár az udvarbírók, várnagyok, uradalmi ispánok, kasznárok továbbra is állítottak össze urbáriumokat, gyakran felettesük, a praefectus (egy vagy több uradalom irányítója) utasítására — a kincstár mégis elsősorban külön megbízottak (kiküldött commissariusok) által végeztette ezt a munkát, vagy a külön megbízottakkal és a helybeli uradalmi tisztekkel együttesen. A commissariusok leggyakrabban a kincstár funkcionáriusai voltak, főként harmincados ok, azután a kamara, a jogügyigazgatóság fiskálisai, a kamarai számvevőség tisztviselői, máskor bírósági kiküldöttek, udvari kancelláriai jegyzők, királyi familiárisok, egyháziak (főesperesek, kanonokok). Ebben az évszázadban erősen megnőtt a megyei önkormányzatok országos súlya, és kiterjedt a megyének paraszt
