Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

II. Fejezet Fogyasztói és értékesítő szövetkezet

A proletárdiktatúrának a fogyasztásnál mutatkozó ezen belső ellentmondást is meg kell szüntetni oly szabályozással, mely minden dolgozónak szigorúan egyenlő mennyiségű közszükségleti cikket biztosítson. A zárt gazdasági területen, melyen a szövetséges Magyar Tanácsköztársaság áll, az első feladat a meglevő készletek összegyűjtése. Csak ezután lehet szó egyenletes, igazságos elosztó politikáról. Az ipari termékek kezünkben vannak. A mezőgazdasági termékeket a vidékről kell begyűjteni. A gyűjtő szervek, a háború idején szervezett központok legnagyobb részt felmondták a szolgálatot. A proletárdiktatúra alatt fenn sem tarthatók — hiszen lényegük a profitgyűjtés, szerveik a kapitalista világ exponensei, és az új gazdasági rendbe be nem illeszthetők. A gyűjtést magánkereskedelemmel, kapitalista alapon berendezett állami szervekkel lefolytatni nem lehet; egyetlen útnak a cserekereskedelem kívánkozott. A forgalomnak azon módja, amikor az áru adódik áruért, ipari produktum gazdasági termékért. Ennél a folyamatnál nincs meg a pénz—áru—pénz keringés,- a pénz csak mint közös nevező, értékmérő csereeszköz szerepel. Ezen a marxista gondolaton építettük fel az országos árucsere szervezetét. Maga a proletárállam az, mely a közhatósági cserét terv szerint központi irányítás mellett lebonyolítja. A proletárállam biztosítja azt az elvet, hogy a csere minden zsarolás, csalás nélkül, a legszigorúbb igazságosság alapján történjék meg. A régi kapitalista előfutárok színes üveggyöngyökért szereztek aranyrudakat s óriási értékeket. Az új kapitalisták híven követték a profithaj hászás ezen módját, olcsó tömegcikkekkel csapván be gazdasági gyarmatterületeket busás nyerstermékekért. Az országos proletár árucserénél megszűnik a vidék kizsákmányolása. Azt az elvet követjük ugyanis, hogy egyenlő mennyiségű élelmiszerért, mezőgazdasági termékért egyenlő értékű ipari cikkeket, készárut szolgáltatunk vissza. Ez az elv a legbecsületesebb, s egyedül ez felel meg a kommunista erkölcsnek is, a kölcsönös segítségnek, s ez szünteti meg a vidék és város közt sokszor mesterségesen szított és kihasznált ellentétet is. A proletár árucsere kettős irányú. Az első a pillanatnyi szükségletnek megfelelő, minden szervezet nélkül bonyolódik le. A községi munkástanács beszállít bizonyos mennyiségű élelmiszert a fővárosba, ezt igazolja, s a közellátás csere-főosztályánál szükségletének megfelelő, ugyanolyan értékű árucikket, ipari terméket vesz igénybe. A cserének ezt a módját oly számosan veszik igénybe, hogy immár külön raktárakat kellett felállítanunk, hol a csereárukat nyomban