A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Rendszerváltás és társadalom

munkásszállón. A közveszélyes munkakerülést bűncselekménnyé minősítette a hatalom, és a „munkakerülők” megtörésére a hatóságok új büntetés-végrehajtási intézményeket létesítettek, s „szigorított javító-nevelő munkára” fogták őket. Tetézte a bajokat, hogy a nyolcvanas évek első felétől mind többen kezdtek kiszorulni a foglalkoztatottságból. A nem foglalkoztatottak ténylegesen is munkanélkülivé váltak, s megjelentek a nagyvárosok utcáin a hajléktalanok. Mind többen voltak, akik nem tudták fizetni számláikat, és az önkényes lakásfoglalókat a hatóságok kilakoltatták. A fokozódó infláció hatására azok is megérezték a gazdaságitársadalmi válság hatásait, akik korábban biztonságban és viszonylagos jólétben tudhatták magukat. így jártak például a nyugdíjasok, mivel a nyugdíjak vásárlóértéke rohamosan csökkent. Mind többen kényszerültek lemondani az olyan Kádár-kori státusszimbólumokról, mint a hétvégi ház, az autó vagy az IBUSZ út. A statisztikák szerint a rendszerváltás időszakában a lakosság felének romlott a jövedelmi helyzete. Míg 1988-ban a felnőtt népesség kilenc százaléka élt a létminimum alatt, addig két évvel később már tizenöt százaléka, azoknak így, akik korábban kevéssel a létminimum felett éltek, most megélhetési gondokkal kellett szembenézniük.

A társadalomban látványossá váltak a vagyoni egyenlőtlenségek, a vállalati vezetők a korábban kiemelkedő egzisztenciával bíró párt- és állami vezetők fizetésének a sokszorosára rúgó jövedelmekre s milliós prémiumokra tettek szert, miközben 1989-ben a bruttó átlagfizetés mindösz- sze tizenháromezer forint volt. Ennek egyik következménye volt, hogy a pártállami elit érdeklődése is mindinkább a tulajdonszerzés és az izmosodó magánszféra felé fordult. Többen közülük gátlástalanul használták ki kapcsolati tőkéjüket és a privatizáció visszásságait. A párt- és az állami

22