A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Rendszerváltás és társadalom

vezetők ugyanakkor a közvélemény nyomására lemondtak több, az elitet korábban jellemző kiváltságról. Ennek egyik jellegzetes epizódja volt 1989 márciusában, a kivételezettek zártkörű klubjának, az Egyetértés vadásztársaságnak a feloszlatása.

A magyar társadalomban ugyanakkor megjelent a társadalmi szolidaritás jelensége is, ennek emblematikus pillanata volt a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) megalapítása. Rendszerkritikus magyar értelmiségiek, amikor 1979-ben alapot hoztak létre a szegénység leküzdésére, nemcsak a szegényekkel, a kirekesztettekkel vállaltak szolidaritást, hanem szembehelyezkedtek a pártállammal is, vállalva egzisztenciájuk elvesztését. A szociális ellátórendszer már a szocializmus alatt minden ízében recsegett, ropogott. A kilencvenes években a rendszer gyors összeomlásával tömegek kerültek kilátástalan helyzetbe, és felszínre kerültek a korábban elkendőzött, elhallgatott társadalmi bajok, feszültségek is.

Nemcsak a szociálpolitikában, hanem több más olyan területen is lebomlott az állami támogatások korábbi rendszere, amelyet a kádári hatalom - önmaga legitimálása miatt -fontosnak tekintett. A Kádár-érában az irányított kultúrpolitika kiemelt finanszírozási területnek számított, igaz, ennek fejében a hatalom egy hűbéri viszonyokat idéző rendszer keretében osztotta a pénzeket. Az Aczél-korszakban, a hatvanas években szabályos művelődésiház-építési láz tört ki Magyarországon, s ennek köszönhető, hogy a mai napig közel 2700 kultúrház működik országszerte. Kialakult az a sajátos haknikultúra, amely megteremtette és eltartotta a hivatalos előadóművészek egész seregét. A rendszer azonban nem tűrt semmiféle alternatívát, az állam tudatosan támogatott, és ellenőrzötten öntötte a pénzt a cenzúrázott rádióba, TV-be, színházakba, lemez- és

23