A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Az állampárt és a demokratikus erők harca

A párton belüli erőviszonyok a belpolitikai helyzetben is tükröződtek. 1988. november 29-én Grósz Károly a Budapest Sportcsarnokban rendezett pártaktíván kijelentette, hogy Magyarországon osztályharc folyik, és ha nem tudnak „az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel” szemben fellépni, akkor „az anarchia, a káosz és - ne legyen illúzió - fehérterror uralkodik el” az országban. Hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani az egy- pártrendszert, mert az „történelmileg alakult ki”. Berecz János egy tatabányai pártfórumon arról beszélt, hogy „jelenleg forradalmi válság van” Magyarországon. A bomló állampárton belül fokozatosan a reformszárny került előtérbe. A „demokratikus szocializmus” jelszava (a reformkörök, a reformszövetség létrehozása) szalonképesebbé tette őket, mint az erőpártiakat. Politikájukat két lényeges szempont határozta meg: élesen el kívántak határolódni a Kádár-korszak terhes örökségétől, továbbá mindenáron „partiban kívántak maradni” az új politikai tényezőkkel. E célok miatt is hatásosnak bizonyult Pozsgay Imrének a párttagságot és a közvéleményt erősen foglalkoztató nyilatkozata. 1989. január 28-án a rádióban (a 168 óra című műsorban) váratlan - a pártvezetőséggel nem egyeztetett - nyilatkozatot tett, amelyben „népfelkelésként” minősítette az ’56-os eseményeket. A párton belüli erőviszonyok eltolódását is jelezte, hogy a miniszterelnöki székben Grósz Károlyt 1988 novemberében Németh Miklós váltotta, aki azonnal a Parlament elé terjesztette az új egyesülési jogról szóló törvényt, amely a pártalapítás jogát is kimondta. Ezt követően, 1989 februárjában az MSZMP Központi Bizottsága is kényszeredetten tudomásul vette, hogy már a közeljövőben a pártnak, mint a versengő többpártrendszer egyik szereplőjének kell megküzdenie a hatalomból való intézményes részesedésért. A pártbomlás folyamatának drámai mozzanata volt

13