Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)
II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása
gyárunkba szállíttatták. A gyárunk által termelt áramot a nagytétényi orosz katonai parancsnokság, a Gumigyár és a sertéshizlaló 200 használták fel..." Időközben a Budafoki Áramfejlesztő bekapcsolta az áramot a gumigyárba és a nagytétényi orosz katonai parancsnokság megszűnt, a rendelkezésünkre bocsátott szénmennyiség elfogyott, és így az áram fejlesztését beszüntettük. A mintegy 80 főt számláló munkás és tisztviselő a gyár üzembe hozatalát készíti elő. Az üzembe hozatalhoz szükséges minimális napi 1200 kWó áramot a Budafoki Villamossági Rt. hajlandó rendelkezésre bocsátani, de ezt csak akkor teheti, ha ehhez Budapest Székesfőváros polgármestere hozzájárul, aki viszont csak a Székesfővárosi Elektromos Művek, azok pedig Papasvilli alezredes úr előzetes engedélye alapján hajlandók hozzájárulásukat megadni. Ezen engedélyek, illetve jóváhagyások megszerzése ügyében eljárunk, és miután csak kis mennyiségű áramot igényelünk, reméljük, hogy fáradozásunk sikerrel fog járni. Ugyanez a helyzet az üzem megindításához szükséges szén tekintetében is. Értesülésünk szerint szenet a pesti oldalról a budai oldalra átszállítani egyelőre nem lehet, ezért csak dunántúli szén jöhet számításba. Kilátásunk is van promt 20 vagon szénre, annak leszállításához azonban az Iparügyi Minisztérium előzetes engedélye kell. Viszont az Iparügyi Minisztérium az engedélyt csak akkor adja meg, ha Vas közellátási kormánybiztos úr ehhez előzőleg hozzájárulását adja. Jelenleg ezen engedélyek megszerzésén fáradozunk. Pápai gyárunk már évek óta üzemen kívül állt és csupán az ottani rezsi csökkentése céljából tartottunk fenn egy kis üzemet, ahol tri- ós dinátriumfoszfátot termeltünk. Budapesti gyárainknak a múlt év folyamán bekövetkezett többszöri bombázása arra késztetett bennünket, hogy a Budapesten tárolt értékesebb nyersanyagokat és készárut részben Pápára, részben Szabadkára szállíttassuk, hogy ezáltal a kárveszélyt csökkentsük. Október havában, amikor az első kiürítési parancs érkezett, az a terv merült fel, hogy a kiüríteni elrendelt budapesti gyárrészlegek pápai gyárunkba települjenek, és ezért október—november hónapokban további, igen tekintélyes értéket képviselő készáru és berendezési tárgy került Pápára. Budapestnek december 24-én történt körülzárása folytán pápai gyárunkkal kapcsolatunk teljesen megszakadt, és először április 18-án kaptunk onnan hírt. Ezen jelentés szerint múlt év december folyamán egy német ellátó oszlop települt gyárunkba. Ezen ellátó oszlop a gyártelepet, amikor azt ki kellett üríteni, f. é. március 25-éről 26-ára virradó éjjel b A kihagyott rész személyzeti ós részvónyügyekkel foglalkozik.