Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

erdőbirtokaikkal csatlakoztak az egyesüléshez. A műhelyekben a földbirtokhoz tartozó jobbágyok dolgoztak, akik fölött a közgyűlés mint „úriszék" ítélkezett. Az ózdi ipartelepítés sajnos erősen töredékes forrása a három cég fúziójából - Murányi Unió, Rimái Coalitio, Gömör Megyei Vasművelők (Z 363; 1845-1846; 0,02 fm) - 1852-ben létrehozott Rimamurányvölgyi Vasművelő Egyesület iratai (Z 364; 1845-1881; 1,55 fm). A rimamurányi tömörülés és az addig versenytárs Salgótarjáni Vasfinomító Társulat (Z 365; 1868-1881; 0,18 fm) három évtized múlva bekövetkezett fúziójával kialakult az ország egyik legnagyobb iparvállalata, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (Z 366-369, 371-378; 1705-1950; 61,05 fm). Az acéltermelést Ózdon, a vasáruk előállítását Salgótarjánban összpontosították. A vállalat üzemei az első világháború előtt 16 000 munkást foglalkoztattak. A trianoni békediktátum a céget rendkívül súlyos helyzetbe hozta - sok más hazai vállalkozással egyetemben -, mert bányái, erdőbirtokai, egyes telephelyei idegen fennhatóság alá kerültek, piacai jó részét elvesztette, feldolgozó üzemei viszont Magyarországon maradtak. A vállalat a második világháború évei alatt az ország legfontosabb hadiipari üzemei közé tartozott. Az rt.-t és vállalatait, többek közt az Ózdi Vas- és Acélgyárat (Z 383; 1877-1948; 3,13 fm, XXIX-F-212; 1940, 1935-1948; 0,72 fm), az Ózdi Vasolvasztókat (Z 384; 1926-1946; 0,28 fm), a Salgótarjáni Acélgyárat (Z 385; 1911—1951; 6,45 fm) 1946-ban államosították. A töredékesen fennmaradt közgyűlési, igazgatósági és végrehajtó bizottsági iratok, valamint a vállalat muzeális értékű okmánytára komoly forrásértékű. A felsorolt fondok repertórium segítségével kutathatók. Az ózdi vas- és fémipar tevékenységi utódjának tekinthető az Ózdi Kohászati Művek (XXIX-F-192; 1950-1975; 10,56 fm), amelyet az 1950-es években jelentős beruházásokkal fejlesztettek, és a 60-as, 70-es években is a kiemelt nagyvállalatok közé tartozott. A múlt század 70-es, 80-as éveiben a gépgyártásban a mezőgazdasági gépek és a közlekedési eszközök gyártása volt túlsúlyban. Kivételt képezett a Ganz-gyár, ahol a híres kéregöntésű vasúti kerekekkel párhuzamosan malomfelszereléseket is gyártottak, így például a szintén világhírű Mechwart-féle kéregöntésű malomhengerszéket. E hagyományos termékei mellett fejlesztette vagongyárát, és intenzíven bekapcsolódott az elektrotechnikai iparba is. A Ganz Rt. villamossági gyára gyors ütemű fejlődésében nagy szerepet játszottak az olyan kiváló felkészültségű mérnökök, mint Déri Miksa, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly. Számos országban szereztek koncessziókat villanytelepek, erőátviteli központok létesítésére, villamosvasutak üzembe helyezésére. 1896-tól a Bánki-Csonkaféle négyütemű benzinmotorok sorozatgyártása is beindult, később pedig Kandó Kálmán villamos-, ill. Jendrassik György dízel motorja öregbítette tovább a gyár hírnevét. A Ganz Rt. az ország legnagyobb, 6500 alkalmazottat foglalkoztató gépipari vállalataként lépte át a 20. század küszöbét. 1911-ben beolvasztotta a Danubius Hajó- és Gépgyár Rt.-t (Z