Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

Ebben az időszakban az ország széntermelésének zömét két nagy monopólium adta, a Magyar Altalános Kőszénbánya Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., ők rendelkeztek a felszínre hozott szén kb. 70%-ával. A 19. század végére vezető szerephez jutó Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. (Z 219-230, 233-235, 1154, 1197, 1456; 1848-1949; 100,38 fm) fokozatosan terjesztette ki érdekeltségi körét, és az 1920-as években nagyszabású villamosítási programot indított be. 1930-ban erre a tevékenységre már külön részvénytársaságot szervezett, a Hungária Villamossági Rt.-t (Z 583-587; 1929-1948; 11,78 fm). A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ifj. Chorin Ferenc (iratait lásd Z 248; 1869-1944; 1,54 fm) irányítása alatt fejlődött nagyvállalattá, és az ő nevéhez fűződött a vállalat ipari konszernné alakítása is. A konszern vállalatait 1946-ban, ill. 1948-ban államosították, tevékenységi köre ezután nagymértékben összeszűkült. Iratanyaga repertorizált. kMagyar Altalános Kőszénbánya Rt.-t (Z 149-254, 257-259, 961-963, 985, 992; 1830-1954; 94,60 fm) 1891-ben hozták létre. A borsodi és a tatai szénmedencében kezdte meg a termelést, a két világháború között azonban már az ország minden táján voltak bányái. Iratai repertorizáltak. Az Első Dunagőzhajózási Társaság (Z 269-277, 1359, 1480-1487; 1800, 1831-1950; 194,19 fm) 1829-ben alakult. Tevékenysége egymást kiegészítő három területen folyt: hajóépítés, folyami gőzhajózás, kőszénbányászat. Az általa alapított Óbudai Hajógyár (Z 501-508; 1889-1946; 44,04 fm) az egész Duna-völgyben jelentős vállalkozásnak számított. 1850 és 1870 között Pécs környékén nyitotta meg szénbányáit. Az Anschlusst követően mint német állami vállalat a Göring konszern érdekkörébe került. 1945 után a vállalat - Pécs vidéki bányáival együtt - a Szovjetunió tulajdona lett, és létrehozták a Magyar-Szovjet Hajózási Rt.-t (XXIX-H-2; 1946-1954; 3,96 fm). 1952-ben a bányák, rá két évre a vállalat visszakerült a magyar állam tulajdonába. A társaság iratai jelentős arányban német nyelvűek, repertorizáltak, az 1945 utáni iratok raktári jegyzékek segítségével kutathatók. A három nagy bányakonszern mellett az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. (Z 287-294, 296-297; 1882-1951; 26,89 fm; XXIX-F47; 1945-1951; 1,44 fm), valamint a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt. (Z 311-318, 1060-1061; 1892-1949; 38,45 fm) szintén konszernt alkottak. Iratanyaguk repertorizált. A szénbányavállalatok, bányahatóságok fondjai nemcsak a gazdaságtörténet elsőrendű forrásai, hanem a helytörténeti kutatás gazdag tárháza is. A bányák a megszerzett területen a termelés beindításával párhuzamosan, ill. azt megelőzően fejlesztették az infrastruktúrát, lakótelepeket, iskolákat, óvodákat, kulturális intézményeket tartottak fenn. 1946-ban a szénbányákat államosították, és még ugyanez év novemberében létrehozták a Magyar Állami Szénbányák Rt.-t (XXIX-F-32; 1946-1949; 25,56 fm). A bányákat a társaság központjából, ill. a bányakerületi igazgatóságokból irányították. 1948-ban megszüntették a