Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

Canninget szinte a török kormány tagjának számították ez időben Törökországban. Alig volt külső vagy belső ügy, melyben véleményét meg ne kérdezték volna. Támasza volt a kormánynak a kiszámíthatatlan udvari intrikákkal szemben is; állítólag Resid 1848-ban azért bukhatott, mert ő távol volt. Es mihelyt visszaérkezett, valóban újra nagyvezér lett Resid, kivel a nagykövet bizalmas barátságban állott. Canning nagy céljának látta a lényegében megújult Törökország megteremtését. Szinte bölcseleti és vallásos határokig emelkedett felfogása erről a feladatról. Belső reformokkal törököt és keresztényt egyenjogúvá és egyformán hü alattvalójává akarta tenni a szultánnak, vállvetett védelemben az orosz ellen. Messzemenő idea; sok bírálat is érte miatta Canninget. De hiszen maga Palmerston is híve volt annak és maga is türelmetlenül sürgette a reformokat. A török miniszterektől azonban néha úgy kellett kicsikarni minden lépést előre, mert bármennyire is szerették a haladást, ők voltak ütközőpontjai az alattvalók millióit vezető különböző érzelmeknek és érdekeknek. Canning sokszor szinte félelmetes jelenséggé vált a miniszteri hivatalok előtt. Nem lehetett neki, török szokás szerint, azzal felelni, hogy „majd holnap", „várjunk a dologgal" ; energikus és néha gyorsan indulatba jövő ember volt. A szultánra már impozáns külső megjelenése, szellemes, szép férfiarca is hatott. Idővel kölcsönösen meg is szerették egymást. „Mindig inkább közeledik felségedhez szívem," — mondta Canning egy kihallgatáson. „S az enyém az önéhez," — felelte a szultán. Ha tőle függött volna, Anglia régóta fegyveres szövetségben állott volna már Törökországgal. Heves természete sokszor nem tudta megérteni Palmerston huzakodását, aki, ha nem is ígért, de magatartásával sejttette a török előtt az angol támogatást. A miniszter vonakodása gyakran kompromittálta is már Canninget a török előtt, amikor sürgős pillanatokban tett ígéreteit Londonban nem hagyták jóvá. Viszont Palmerston kissé féltékenyen ügyelt Canningre, aki a régi iskola szerint önálló elhatározásokhoz volt szokva. Szüksége is volt rá, mert több mint egy hónap kellett akkor ahhoz, hogy jelentésére válasz jöjjön Londonból. Palmerston utasításaiban tehát mindig nagy gonddal vannak hangsúlyozva a figyelmeztetések, hogy a törököt tartsa vissza elhirtelenkedett lépésektől.