Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

törékeny, udvarias és igen-igen szerény. Az osztrák követ egyre dicséri és jelentéseiben vállveregetve szól róla. Aali kész is volt mindig versenyt szidni a forradalom embereit az orosz és osztrák követekkel. Jegyzékeinek modora is naiv nyiltság volt, mind megannyi őszinte baráti vallomás és egyúttal panasz a méltánytalan félreismerések ellen a császári hatalmak részéről. Idővel tudták már, bogy ravaszabb minden társánál; de újra és újra le tudta fegyverezni ellenfeleit ügyes és békítő fordulatokkal. Ez a külügyeknek igazi arravaló embere egy haldokló birodalomban. Van valami szomorú alakján. Igaz melegséggel senki sem szereti; mintha mindent, ami vonzó és bensőséges lehet egy emberben mások előtt, feláldozott volna hazafi céljainak. Mert céltudatosabb és szívósabb egyéniség volt Residnél is, bár céljai kevésbé színesek. Híve a reformoknak, a nagy átalakító munkának, de óriási felelősségérzettel. Tisztább és reálisabb a tekintete, mint Reside, kiben tán van valami regényes; igazi kézzelfogható eredmény kellett Aalinak, nem pedig álomszerű tervek. Pedig akkor még alig volt harmincöt éves és előzőleg már Londonban is volt nagykövet. Hirtelen és lelkes lépéseknek hűs mérséklője volt tehát Aali. Legfőbb célja egyelőre: szerződéssel biztosított angol szövetség. Óvatos volt hát a Porta kifelé, de abban az állandó reményben, hogy előbb-utóbb mégis csak kikényszeríti a határozott angol támogatást. Az angol bíztatta leginkább a nagy újjászületésre; remélni lehetett, hogy a modern Törökországot végre is szövetségesóvó fogadja majd. 48 nyarán valóban szóvá is teszi ezt Resid az angol nagykövet előtt, de az angol kormány nem köthette Angliát egy gyöngébb és örök háborús veszély előtt álló birodalomhoz. Hiszen, ha egyszer meg lett volna a szövetség, gondoskodott volna arról a török, hogy az orosz háború is meglegyen hozzá hamarosan. Az angol nagykövet, Stratford Canning, nem volt megelégedve Palmerston vonakodó magatartásával az orosszal szemben, de azért, idős és lelkiismeretes diplomata létére, vissza tudta tartani a törököt is meggondolatlan lépésektől. Máskülönben azonban annyira törökbarát volt, hogy már jelenléte is ébrentartotta az angolhoz fűződő reményeket Konstantinápolyban.