Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

keresztények egyenjogosítása. A szultán anyja, nem müveit, de természetes eszű nő, volt ekkor és ezután is sokszor az ilyen hirtelen kormány változások legfőbb oka és a kamarilla körülötte; büszkeség, szégyen és düh az idegen elbizakodottságon volt politikájuknak tán egyedüli tartalma. Hiszen így, mint Resid alatt, a régi mód mellett is ment az ország dolga és akkor legalább úr volt a szultán. Nem kellett idegenek kegyét keresnie. Huszadik éve felé járt ekkor a szultán és amúgy is álmodozó, melankolikus szellemét kezdték a hárem gyönyörei is fáradta tenni. Négy év múlva aztán újra Resid lett a nagyvezér és az ó-törökök buktak. Két évre rá, 1848 májusában, ismét elküldte őt a szultán, hogy pár hétre rá megint nagyvezérré tegye, sajnálatának kifejezésével, hogy alacsony intrikáknak engedve, elejtette őt. Most, a negyvennyolcas mozgalmak idején, mintha újra kitárult volna szíve a szultánnak az üdítő szabad eszmék számára. Mintha férfiasabb lélekkel szívta volna most már azokat magába. Felbuzdulva fogad takarékosságot és saját udvarán kezdi meg azt. Esküt vesz ki a hivatalok korrupciója ellen, még minisztereitől is. A nagy reformbarát angol követtel, Canninggel szemben benső bizalmat árul el viselkedése. A komoly és szép elhatározásoknak gyönge embere volt tehát a szultán; de most, a forradalom éveiben, valóban kitartott Resid mellett. Mint ifjú embert, bizonyára melegen érintette az újabb dicsőséges magyar harcoknak híre. Residet neveltetése, múltja tökéletesen európaivá tette, de lelkivilágában mintha mégis sok lett volna a kelet emberéből. Erős, meleg képzelet, nagy célokkal; s aztán gyakran ernyedés, a kellő erély hiánya a kivitelben. Szerette a gazdagságot, de minden gyanúsítás ellenére is tisztakezű ember volt. Mintha valóban a mesebeli keleti hős akart volna lenni. Gyöngédszívü ós emberies; e mellett azonban maga is mértéktelen félelemmel gondolt a halálra, ami a török politika emberét, a nemrégmult szultánok szokásaira emlékezve, sokszor megbéníthatta működésében. A szultán szerette őt, bár néha, mint Canning megjegyzi, Resid erőszakosan, szinte tiszteletlenül beszélt vele. Máskor meg oly mélyre hajolt előtte,' hogy Canning szinte körülnézett, hová tűnt el a nagyvezér és a szultán is röstelkedve tekintett az angol követre. Hidegebb természet volt nála Aali pasa, a külügyminiszter;