Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

beszél: „Tekintsétek meg és lássátok, ha vagyon-e olyan bánat, mint az én bánatom!" 1 Valóban, így történt, nem sietett pártunkra senki. Nem is számítjuk feladataink közé, hogy ezeket a véleményeket döntő módon megfordítsuk. De feladatunk az, hogy életet hozzunk a mult életének képébe, amennyire lehet, ezen a téren is. Nem nézhetünk mindent a végső eredmények pontjáról visszafelé. Éreztetnünk kell a folyamatot, melyek az eredményekhez vittek. Meg kell vizsgálnunk, történhetett volna-e másként is, más kombinációk között, mint ahogyan történt. A lehetőségeket kell elénk állítani, melyek között az akkori politika forgott és az akkori politikusok tudták magukat. Csak így tudjuk aztán elképzelni, hogy mi volt a magyar kérdés a nagyvilág előtt akkor, amikor a magyar ügy elbukott és az emigráció hontalan élete megkezdődött. Annál keserűbb volt a hangulat az összeomlás után, mert hiszen a magyar fölkelés az általános európai mozgalmakból indult ki és a mieink tudatában voltak annak, hogy a népek rokonszenve kíséri küzdelmünket. A bukás pillanatában is nagy volt még ez a rokonszenv. Még a németeknél is, kik pedig az ő negyvennyolcas forradalmi hangulatuk el csöndesülésével erősen kezdték érezni azt, hogy a magyar mozgalom ellenkezik a német faj érdekeivel. És Klapka a komáromi hősökkel együtt mégis tapsok között utazott át Németországon, amikor a vár feladása után Önkéntes száműzetésbe ment. A bécsi kormány titkos ügynökei ijesztő leírásokat adnak jelentéseikben a németek lelkesedéséről a magyarok iránt.

2 Megvolt a rokonszenv Franciaországban, Angliában és Törökországban is, — nem is szólva a velünk fegyverbarát Olaszországról. Ezektől az államoktól lehetett volna leginkább várni azt, hogy sorsunkba segítő kézzel belenyúljanak. Nagy kincs az ilyen rokonszenv. De az a kérdés, nőhetett volna-e olyan magasra és egyezett-e a népek érdekeivel annyira, hogy azok beavatkozásra és áldozatokra is hajlandók lettek volna érettünk? A kormányok és a politikai pártok vállalhatták volna-e idővel, ha a magyar harc tovább húzódott volna, a közbelépés felelősségét, kényszerítő állami érdekeik alapján? 1 Irataim II. 217. s. köv. 1.; III. 522., IV. 52. 2 H. Police, 1849. Berlin, Hamburg stb. Hajnal István: Kossuth-emjgráció. I. 5