Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

Kossuth a harc alatt általában véve meg volt győződve arról, hogy Európában a magyar ügy kedvező megoldására már készülőben van a talaj. Ez volt a meggyőződése a viddini levél írása idején is. Félre kell tehát fordítani tekintetünket attól a ténytől, hogy végeredményben nem történt érdekünkben semmi. Azt kell vizsgálnunk, mint Magyarország világhelyzetére jellemző kérdést, hogy megvolt-e a lehetősége annak, hogy történjék valami. * * * Amikor a szabadságharc elkezdődött, alig tudta valaki, hogy kik vagyunk mi és mit akarunk. Az akkori általános európai zűrzavarban azon esetben sem figyeltek volna reánk valami különösen, ha elismert hírnevű, gazdag és a világműveltségben jelentős szerepet , játszó nép lettünk volna, mint például a hollandusok. De fontosságunk odakinn még annál is kisebb volt, mint az idehaza látszott. Az angol közvélemény nagy része valóban nem volt tisztában azzal, hogy miért lázadt fel Ausztria egy része. A francia köztársaság elnöke, Lamartine, romantikusan lelkes választ adott, amikor a szabadság első mámorában a magyarok üdvözletét fogadta. Lamartine azonban költő volt. Járt Magyarországon is és talán e szokatlan utazásának emléke is meghatotta. Bastide, a külügyminiszter, ezzel szemben még akkor sem tudta, miféle nemzetiség vagyunk, amikor harcunk már javában folyt — igaz, hogy egyelőre szerencsétlenül. Katholikus szlávoknak osztályozott bennünket, akik szláv érdekekért küzdenek. A francia nemzetgyűlésnek egy képviselője pedig, akit a keleteurópai politika specialistájának tekintettek, azt hitte, hogy Erdély török fennhatóság alatt álló tartomány. A francia nép természetesen még kevesebbet tudott rólunk. Abból, hogy Paris utcáin az új köztársaság örvendező napjaiban dalokat kezdtek énekelni a magyarokról, nem következett még semmi. A többi fölkelt népről tálán még többet énekeltek, az olaszokról, lengyelekről. Minden mozgott és forrt még akkor Európában.

1 Nem voltunk olyan érték a világ szemében, amely értéknek sérelmén fellázadt volna minden jobb érzés. Veszedelmünket nem érezték úgy, mintha az emberiség közös kincsében esnék kár. Mire kitört a szabadságharc, a francia nép nagyobb része 1 Sproxton i. m. 48. — Pulszky i. m. II. 249—51. — Irányi—Chassin i. m. 459. s köv. 1. ,