Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

IRATOK

azután nem maradna más hátra számunkra, mint hogy Oroszországnak már nem is karjaiba, hanem lábai alá vessük magunkat. Ha e szélsőséget el lehet kerülni, kerüljük el, hisz még van remény előttünk, Isten még nem hagyott el bennünket. Ezért, ha a magyarok ellen akarnak állani, különítsék el magukat tőlük a lengyelek a legvilágosabban, — ezzel csak nyernek Európa rokonszenvében és a szlávság előtt. Miért is lépnénk fel mi szolidárisán a magyarokkal ? Megszolgálták ezt tán Ők magatartásukkal a háború alatt? Nem becsülték-e ők a lengyeleket mindig a legkevesebbre, — ők, a csőcselék, kik a mi tisztjeink s a szláv tisztek nélkül egy sánta németet sem tudtak volna megijeszteni? Micsoda igényük lehet szolidaritásunkra oly tettben, mely ügyünkre végromlást hozhat? ügy vélem, szükség esetén egészen nyíltan lehetne minderről szólni lengyeleinkhez és a magyarok e megvetésre méltó viselkedésére emlékeztetve, visszatartani a mieinket a meggondolatlan fellépéstől. De a magyaroknak sem tanácsolnám az aktiv vagy passzív ellenállást. Az első nem férne meg az ép ésszel, a másik nem a méltósággal. Mint juhnyájat fognák őket össze s hajtanák el. Sokkal helyesebb, ha a visszamaradandó emigránsok nyilatkozatot tennének, hogy főnökeiket követni akarják; ha ezt nyomatékkal követelnék, de méltósággal, melynek önuralom, türelem és kitartás a legjobb kifejezője. Kossuth levele

1 a szultánt keserűen sebezte és a mohamedánok régi szimpátiáját a magyarokkal szemben, — mi igen erős é& meleg volt és úgy a szultánnak, mint a Portának és DÍvannak mondhatni imponált, — meggyöngítette. Ma nyíltan elmondhatjuk, hogy a magyarokat csak a szultánnak ós Méhemet Alinak a lengyelek iránt érzett rokonszenve védelmezi. A barbárságok felfedezése után, melyekre a szlávokkal és románokkal szemben vetemedtek; továbbá Görgei árulásai, Dembinskivel szemben való vétkeik, Bemmel s más lengyelekkel szemben való viselkedésük köztudomásra jötte után oly utálat lett úrrá a magyarokkal szemben, hogy én még Aupickhoz intézett sürgönyöket is olvastam erről. Aupick többször ismételgette: „Nous les connaissons maintenant, c'est une race méprisable, si la France defend ä l'heure qu'il est les réfugiés de la cathégorie Hongroise, c'est á cause des Polonais." — Ok Angliában bizakodnak és Ahmed a legünnepélyesebben biztosított engem, hogy Canning tanácsolta Ausztria követeléseinek elfogadását. Mi marad hátra a magyarok számára, ha szakítanak Törökországgal ? A szlávság gyűlöli őket s az erösebb, mint ők és sohasem engedi majd meg, hogy Ausztria újra felemelje őket. Tehát vagy megsemmisülése a magyar nemzetiségnek, vagy egy részecskéjüknek áttelepedése az amerikai steppékre, hogy a magyar nemzetiséget, mint valami 1 Nyilván a szept. 20-iki, nyilvánosságra jött levél Palmerstonhoz az áttérés ügyében. L. 24. számot.