Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Második fejezet A viddini levél

Elfogadja már épen ezért az osztrákkal való békülés gondolatát is, a negyvennyolcas törvények alapján. Kész lenne engedményekre is a pénzügy ós hadügy terén, — tehát azokban a kérdésekben, amelyek a szabadságharcot tulajdonképen felidézték. De számít azzal is, hogy az oroszt nem lehet egészen visszaszorítani majd. Leuchtenberg herceget, a cár rokonát javasolja hát esetleg magyar királynak: „Ez igen lehető eszme,, különösen ajánlom". Legfőképen azonban az angol királyi házból szeretne magyar királyt. Optimizmusa itt is elragadja. Azt a gondolatot veti fel, hogy az európai kongresszuson Magyarország képviseletében talán biztosítani lehetne az ő befolyását is, Batthyány külügyminiszter ellenjegyzése mellett. Másrészt azonban, úgy érzi, az ő pályájának már vége. „En az élettel már leszámoltam." Hazáját, tudja, sohasem látja már viszont. Kiábrándult a törökből is; pusztulását jósolja e népnek. Festi a nyomort, amelyben a török a viddini emigrációt fogva tartja. „Irtózatos barátság ez!" Követeli a menekültek eltulajdonított lovainak és holmijának visszaadatását. Az emigrációval sincsenek már tervei. Az angol kormány eszközölje ki, hogy amnesztiát kapjon és hazatérhessen az, aki akar. Nem hitvány ember már tehát az, aki haza készül. Szeptember 12-ikéről keltezte Kossuth a viddini levelet és 16-án bocsájtotta azt végzetesen ható útjára. Konstaninápolyba küldte, Andrássyhoz, az ottani magyar követhez. Londonba innen csak november elején érkezett az meg. Ekkor már diplomáciai bonyodalmak támadtak a menekültek ügyében és azokkal együtt új remények a hontalanokban. Teleki és Pulszky nem tartották hát alkalmasnak közlésre a lemondó hangú iratot teljes egészében. Andrássy is ki akarta hagyatni a részeket, amelyek a magyar nép és hadsereg demoralizációjáról szóltak. Egy magyar emigráns, Orosz József, a neves újságíró, aki Londonban a németre fordítást vállalta, kihagyásokkal ugyan, de teljesebb szövegben, mint tervezték, mégis elküldte Wigand lipcsei kiadóvállalatának a levelet, állítólag Pulszky beleegyezése nélkül. , , .