Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Második fejezet A viddini levél
kik utolsó pillanatig- harcoltak velem". 1 Pénzt nem adhatott Kossuth és Bem nem is titkolta aztán véleményét róla, ha nem is izgatott nyíltan ellene, mint több főtiszt, különösen Perczel, a tisztek és a legénység között. Éles viták támadtak így Viddinben a bukás okairól. Kossuth titkos távozása hazulról mély hatást tett az alsóbb tömegre is. A szerencsétlenség kishitű felidézését látta mindenki lemondásában. Akkor még a közvetlen mult események foglalkoztatták csak az embereket, nem tekintették át a magyar ügy egész helyzetét, melyet otthon az utolsó hetekben maguk is reménytelennek láttak már. A főbbek közül senki sem volt, ki Görgeit árulónak nem átkozta volna mostan. Düh és gyűlölet támadt ellene, már csak azért is, mert félrelökve minden társát, kímélet és tekintet nélkül önmaga cselekedett. Perczel, Guyon és mások már a háború derekán kimondták rá az áruló szót. Bizonyára Kossuth is még gyakrabban és határozottabban beszélt odahaza így róla, mint amennyire fennmaradt iratai mutatják. Mégis egyre magasabbra emelte Grörgeit. Félt tőle, ellágyult előtte. A többi hadvezért kétszínű játékkal tolta félre; Görgeivel szemben sem mert nyíltan cselekedni. Végül pedig ellenkezés nélkül átadta neki a hatalmat. Szemere és Dembinski ezért árulónak nevezte most Kossuthot is. Ingerelte őket annak augusztusvégi fellépte is kormányzói szerepében. Míg a tisztikar vitatkozott, a legénység haza vágyott. A tisztek amúgy sem igen törődtek vele, magára hagyták a táborban, maguknak a városban igyekezvén tűrhetőbb szállást szerezni. Már a határról idejövet is haza akartak fordulni egyes csapatok és csak egyes tisztek, főként pedig Guyon parancsszava tartotta őket együtt. Most őrizet alatt és éhezve rég nem látott otthoni tűzhelyükre gondoltak. Némely éjszaka 40—50 emberből álló csoportokat tereltek vissza szökésükből a török lovasőrjáratok. Esős idők jöttek. A katonáknak nem volt takarójuk, szalmazsákjuk ; nyári öltözetükben feküdtek a Dunapart nedves földén. Néha napokig nem volt más eledelük, mint gyümölcs, dinnye. 1 L. Iratok 14. sz.
