Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Második fejezet A viddini levél

Itt szorultak a keleti fészekben, távol a művelt világtól, olyanokra bízván sorsukat, kiknek szavai mögött gyanítani sem lehet az igazságot Egymás társaságára lettek yölna utalva a menekültek és mégis alig akadt kettő a vezérek között, ki bizalommal és becsüléssel nézett volna egymásra. *•* . ;A nagyszerű vég helyett emberi gyöngeségek összevisszaságát látta mindenki a bukásban. Mindenki vádolt, mindenki védekezett. A menekült kormányzó mindinkább központjába került e vitának. ••_•/" Perczel tábornok már a határ átlépése előtt beszédet tartott a katonákhoz, melyben Kossuth gyöngeségét, gyávaságát okolta a nemzet bukásáért. I Dembinski és Mészáros elkerülték Kossuthot és megvetéssel beszéltek maguk között kicsinyes tetszelgő játékairól a háború alatt. Szemere, aki Orsován már szinte fenyegetően viselkedett Kossuthtal szemben, egy héttel Kossuth után érkezett. Kicsiny serege az osztrákkal utolsó csatározásba bocsátkozva tette le csak a fegyvert a török előtt. A volt miniszterelnök pár nap múlva továbbszökött Viddinből, de ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy Kossuth, kit gyáva, dicsszörpölő komédiásnak nevezett, megérezze gyűlöletét. Ezután is örökké engesztelhetetlen ellensége maradt Kossuthnak. Bemről és utolsó vállalkozásáról regényes hírek keringtek az első napokban, előbb diadaláról, majd haláláról. Viddinben sokan gondoltak rá úgy, mint akinek számot kell majd adniok a lugosi sereg bomlásáról. Az erdélyi vállalkozás meghiúsult, Bem kicsiny serege fejét vesztve oszlott szét. Kevésszámú kísérője ökrösszekéren lopta át a határhavasokon a törttestű öreget, aki, mintha jó alkalomnak találta volna a veszedelmes menekülést a háború fáradalmainak kipihenésére, a hegyi utakon egyre aludt a szekér szalmáján; a havasi szellő békén játszott kalapja hosszú fehér tollával. Megérkezvén Viddinbe, egyelőre számító eszét vette elő és pénzt kért Kossuthtól emberei részére. Kormányzónak címezte őt, amit Kossuth, mint később kitűnt, elégültséggel figyelt meg. Be azért egy oldalvágást máris megkockáztatott levelében Bem, amikor kicsiny csapatáról azt írta: „Nem szökevények ezek, kik gyáván elhagyták hazájukat és szökésükkel okai lettek hadjáratunk gyászos végének, hanem vitézek,