Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Második fejezet A viddini levél

megy; igyekszik most már valóban létezőnek és működőnek feltüntetni Magyarország törvényes kormányát, számítva arra talán, hogy a következendő tárgyalásoknál félig-meddig el is fogják majd ismerni azt. „Hazánk érdekében vélem azt is, hogy a török hatóságokkali hivatalos érintkezésben azon kormányzati formákat iparkodjunk megtartani, melyek egyedül képesek a menekült magyarok állását az egyéni körön túl, hazánk és nemzetiségünk képviselőinek állására emelni," — mondja és elrendeli, hogy ez az érintkezés mindig •a magyar külügyminiszter, Batthyány Kázmér útján történjék.

1 Katonai kinevezéseket megerősítő kormányzói iratai is maradtak fenn e napokból, Batthyány ellenjegyzésével. Nyoma van annak is, hogy nemcsak a magyar, hanem a lengyel és olasz légiókkal is akart rendelkezni. Voltak, kik haza szerettek volna térni és megkérdezték őt eziránt. Nem akar senkinek sem parancsolni — felelte; aki hitvány ember, menjen.

2 Két héttel előbb Lúgoson harmincezer fegyveres ember, ágyúkkal fölszerelve, hazai földön, kevésnek látszott Kossuth előttMost ötezer fegyvertelen menekültben reményteljes erőt lát. Szemere és Batthyány kísérletezését, hogy Görgeivel szemben törvényes kormányként álljanak meg, részvétlenül nézte. Most, török őrizet alatt, ismét Magyarország kormányzója. Hazafi szempontból helyes volt az, hogy a világ kedvező áramlatainak minden kicsiny jelére felkészülten akart állani Kossuth. De két szélsőség között vetődhetett, a sötét kétségbeesés és az élénken felújult remények között. Mert minden jel szerint voltak már percei, amelyekben úgy hitte, hogy varázsütésre jóra fordíthat mindent és amelyekben ismét méltó szerepben, honára hasznot é& dicsőséget hozva látta már magát. * * * Egyre komolyabb hírek jöttek azonban Sztambulból arról, hogy az orosz és az osztrák, régi szerződésekre támaszkodva, a menekült vezérek kiszolgáltatását követeli. Szinte hihetetlen, hogy a XIX. században ilyesmi egyáltalán szóba is jöhet. De a lengyelek élénken emlékeztek még utolsó szabadságharcukra, amikor a porosz kiadta az orosznak a menekült lengyel csapatokat. 1 L. Iratok 18. sz. • 2 Újlaki id. vallomása. • •