Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Második fejezet A viddini levél
lenciád, hogy a szerencsében nem ismerek szentebbet, mint hálát a jóságért, melyet balsorsban tapasztaltam." 4 A túlsó parton Viddin városának keletien elbájoló képe. Kossuthot kísérőivel augusztus 22-én délelőtt külön csónakon vitték át a Dunán és a messziről tündéri, benn azonban dísztelen és piszkos városon át egyenesen a kormányzó pasa rozoga palotájához kísérték. Hódoló udvariassággal fogadta Zia pasa Kossuthot, nagy embernek, a szultán vendégének nevezte. Legyenek gond nélkül a menekültek; „legyenek vidámak, egyenek, igyanak, táncoljanak." Végül azonban mégis csak meg kellett érteniök, hogy a pasa felsőbb parancsra nem engedheti őket továbbutazni, míg Sztambulból nem rendelkeznek fölöttük. Viddinben tartózkodott ekkor az a lengyel ágens, ki kevéssel előbb Magyarországon, Kossuthnál járt; attól értesülhettek, hogy továbbutazásukat Ausztria és Oroszország követelésére akadályozza a török. Kossuth mindjárt érkezte napján levelet írt hát a nagyvezérhez Sztambulba. Hangja meghitt bizakodást mutat a törökben. „Itt vagyok, Fennség, Törökhonban!" Megdőlt a nagy ügy és ő, az ország kormányzója, bujdosni kényszerült. Megköszöni a nemes védelmet, melyben eddig részesítették. De ők mindnyájan szegény száműzöttek, kik fájdalmukat minél előbb messze vidékre szeretnék vinni; kéri tehát, utazhassák tovább, ismeretlenül, csak hadsegéde és tolmácsa kíséretében, mert az igaz fájdalom nem szereti magára vonni a világ figyelmét s csak sérti azt minden feltűnés. Hasonló szavakkal kérte a sztambuli angol és francia követek támogatását is, kik, mint hallotta, a Porta mellé állottak az osztrák és orosz követ üldöző fellépésével szemben. „Az utolsó percig teljesítve kötelességemet, nekem, a szerencsétlen Magyarország alólírt kormányzójának is távoznom kellett." Bár titokban tovább akarna sietni, mégis érzi és hangsúlyozza tehát Kossuth a magas szerepet, melyet viselt. A török határon átlépve, nem egyszerű magánember többé. Leveleit is kormányzói pecsétjével zárja le. Szerencsétlen, de vigaszt keres abban, hogy a történelem bánanatos-nemes alakjává formálja magát. Ez a költői kép enyhítve hatott fájdalmára. Szüksége is volt erre a vigaszra; azok a magyarok, kik már előtte Viddinben voltak és érkeztének hírére tisztelegni mentek hozzá, lesujtottnak és betegnek látták őt. Elkeseredve 4 L. Iratok 9. sz.
