Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Hatodik fejezet Sumla

szándékot, amelynek most i tán véget, vetnek az új események. A magyar nemzet már a háború alatt is kész volt, követve az .elődök legjobbjainak példáját, szabadsága megszerzésének árául elismerni a padisah szuzerénitását. Körülbelül olyan függéssel, mely hasonló Szerbiának viszonyához Törökországgal, a szükséges módosításokat tekintetbe véve. Ilyen hála és ilyen remények töltötték el eddig az emigrációt. És ilyen érzelmek közt, —r írják, — mint villámcsapás érte őket az internálásnak híre. Nem Görgei árulása és nem Komárom eleste, hanem ez a halálos csapás a magyar nemzetre, mely szétdúlja Magyarország ós Törökország minden reményét egy jobb jövőben. Ezeket előadván, olyan szélső hangra fordul a tiltakozás, amilyent elkeseredettségében egy. idegen ország kormányával, sőt uralkodójával szemben csak megengedhettek maguknak az emigráns vezérek. Kétséget sem akartak hagyni arról, hogy sorsuk oly végzetes fordulatába soha bele nem egyeznek. Elszántságot akartak mutatni és annak tudatát, hogy van még az ő kezükben is fegyver, amellyel védekezésükben vághatnak élesen. A szultán, — írják, — nem sülyedhet a börtönőr szerepére, tömlöctartójává azoknak a hatalmaknak, melyek ép most akarták őt földig alázni. Még ha olyan jótékony is volt addig a menekültekkel szemben; joga nincs ahhoz, hogy elzárja azokat. Az emigráció egyhangúlag kijelenti: Ha ez a hihetetlen hír mégis való lenne, tiltakozik az internálás ellen, mint jogtalan tett ellen egy olyan fejedelem részéről, kinek ők nem alattvalói, kit semmiben sem bántottak meg és aki többször vendégeinek nevezte őket maga is. Fogságnak tekintenék az internálást, keményebbnek és kegyetlenebbnek, mint a büntetést, mire Ausztria szánta őket. Mert erkölcsi halált jelentene az ázsiai fogság, elszakítva őket mindentől, ami kedves előttük ós megsemmisítve minden reményt, hogy hazájuknak még hasznára lehessenek, ami pedig egyedül tartja még bennük az életet. Kijelentik, hogy senki jószántából el nem megy fogsága helyére és csak erőszakkal hurcolhatják el őket oda.

1 1 L. Iratok 51. sz. — Az iratról szól Zamoyski i. m. is; Bystrz. Napló nor. 22.: „Beszélgetés Kossuthtal és Batthyányival. Butaság. Magyarok levertsége. Levelük: török hűbériség." — Az első sumlai napokról ezenkívül egy ismeretlen lengyel hosszú levele nov. 23-ról. Czart. lt. Rps. 5372.