Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
Előszó
ELŐSZÓ. IX nyékre is kiterjeszthettem, annak a nagy érdeklődégnek és rendkívüli áldozatkészségnek köszönhettem, melyet a magyar kultúra hivatalos képviselői, valamint számos bel- és külföldi tudós részéről tapasztalhattam. Őszinte hálával kell megemlékeznem néhai Klebelsberg Kunó gróf vallás- ós közoktatásügyi miniszterről, illetve a vezetése alatt állott minisztérium egyetemi és tudománypolitikai osztályának volt vezetőjéről, Magyary Zoltán egyetemi ny. r. tanárról, akik munkámat a kezdet nehézségei között támogatták, valamint bécsi és berlini kutatásaimat, továbbá amerikai tanulmányutamat lehetővé tették. Hálás köszönettel adózom néhai D. Macy amerikai nagyiparos ós néhai Feleky Károly newyorki hazánkfia emlékének. Az előbbi anyagi támogatása tette lehetővé hosszabb amerikai tartózkodásomat, az utóbbi pedig egy élet munkásságával gyűjtött magyar vonatkozású könyv- és kézirattárát bocsátotta rendelkezésemre. Hogy forrástanulmányaimat befejezhettem, azért Hóman Bálint vallás- ós közoktatásügyi miniszter, valamint Szily Kálmán vallás- és közoktatásügyi államtitkár uraknak vagyok a legmélyebb hálára kötelezve. Az ő nagy megértésük és hathatós támogatásuk tette lehetővé, hogy Torinóban, Párizsban és Londonban levéltári kutatásokat végezhettem. Külföldi kutatásaim során Becsben George S. Messersmith, amerikai követ szíves volt részemre a követségi levéltárban való kutatást lehetővé tenni, akinek ezen előzékenységéért köszönettel adózom. Ugyancsak Bécsben Károlyi Árpád ny. államtitkár, a bécsi Házi-, Udvari- és Állami Levéltár ny. igazgatója ós az időben az ottani Magyar Kultúrintézetek kurátora, illetve Angyal Dávid ny. egyetemi ny. r. tanár, még mint a gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet igazgatója voltak szívesek állandóan, éveken át tanácsaikkal támogatni, amiért nekik ezúton rovom le hálás köszönetemet. Ezenkívül Bécsben dr. Ludwig Bittner, a Házi-, Udvari-,és Állami Levéltár igazgatója," illetve ez intézet tisztviselői közül dr. Lothar Groß, dr. Josef Karl Mayr, dr. Jacob Seidl, dr. Oscar Schmid, dr. Fritz Reinöhl ós dr. Franz Huter, továbbá dr. Glaise-Horstenau alkancellár, előbb a hadi, dr. Bodenstein a belügyi és igazságügyi levéltárak igazgatói éveken át támogattak. Igen leköteleztek