Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
Előszó
még Bécsben Miskolczy Gyula egyetemi ny. r. tanár, az ottani Magyar Kultúrintézetek főigazgatója, Paulinyi Oszkár, a bécsi levéltárakhoz kiküldött kormánymegbízott és Lederer Ágostné úrasszony, akik sokféle szívességeikkel munkámat előmozdították. Berlin-Dahlemben dr. Ernst Zipfel és dr. Adolf Brenneke, a Porosz Titkos Állami Levéltár fő-, illetve ügyvezető igazgatója, Berlinben néhai Gragger Róbert, majd Tamedly Mihály ós Farkas Gyula, a Collegium Hungaricum egymást felváltó igazgatója, illetve kurátora, Torinóban Buraggi gróf, az állami levéltár igazgatója, Párizsban M. Rigault, a külügyi levéltár, Molnofi Lipót, a párizsi Magyar Tanulmányi Központ igazgatója, továbbá Baráth Tibor, a Történettudományok Nemzetközi Bizottságának titkára, Londonban Hilary Jenkinson, az angol állami levéltár igazgatója és néhai N. Crompton, illetve D. C. Evans, ez intézet tisztviselői, Washingtonban Mr. Grew, amerikai külügyi alállamtitkár és Pelényi János, m. kir. követ lekötelező szívességgel támogattak. Belföldi tanulmányaim során őszinte hálával kell megemlékeznem néhai Csánki Dezsőről, az Országos Levéltár volt főigazgatójáról, Dőry Ferencről, ugyanezen intézmény ny. igazgatójáról, Herzog Józsefről, az Országos Levéltár főigazgatójáról, Fitz Józsefről, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójáról, Nagy Miklósról, a Parlamenti Könyvtár, Enywáry Jenőről, a Fővárosi Könyvtár igazgatójáról és Dávid Antalról, ugyanezen intézet aligazgatójáról, akik munkámat hathatósan előmozdították. Az Országos Levéltár tisztviselői közül Kossányi Béla, Fekete Lajos, Varga Endre, Fekete-Nagy Antal, Szabó István, Pálfy Ilona, Ivänyi-Grünwald Béla, Bottló Béla, Glaser Lajos és Bertalan Mária, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában Rhédey Tivadar, Bartoniek Emma és Droszt Olga, a Parlamenti Könyvtárban Trócsányi György, a Fővárosi Könyvtárban pedig Kelényi B. Ottó voltak szíves tájékoztatásaikkal segítségemre. A Hadilevéltárban Major Miklós altábornagy, a levéltár parancsnoka, továbbá Markó Árpád ezredes, Szőllősy Sándor és László József alezredesek támogattak kutatásaimban. Továbbá Thim József a délszláv, Miskolczy Dezső egyetemi ny. r. tanár a spanyol, Lábán Antalné és Pulszky Ilona úr-